Budapesti challenger-tenisztorna – Búcsúztak a selejtezős magyarok

Budapest – Mind a négy selejtezőben indult magyar kiesett szombaton a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán.

A szervezők tájékoztatása szerint a szabadkártyás Gödry Levente, Khin Dániel, Makk Péter és Sallay Péter sem nyert szettet a kvalifikáció első fordulójában.

A főtáblás küzdelmek hétfőn kezdődnek, és a Davis Kupa-válogatottal jelenleg Belgiumban tartózkodó Fucsovics Márton és Balázs Attila a sorsolás szeszélye folytán egymás ellen kezd majd a BOK Csarnokban. A 32-es mezőnyben rajtuk kívül a szintén DK-válogatott Valkusz Máté, Piros Zsombor és Borsos Gábor, továbbá – ugyancsak szabadkártyával – Nagy Péter képviseli a hazai színeket.

A keménypályás tornát tavaly Jürgen Melzer nyerte meg, aki a döntőben Fucsovics Mártont győzte le. A 36 éves osztrák játékos Wimbledon óta már alig versenyzett, és nemrég közölte, hogy nem jön el Budapestre megvédeni címét. A torna legmagasabban rangsorolt játékosa a világranglista 63. helyén tartózkodó Fucsovics lesz, a második helyen pedig a kanadai Vasek Pospisilt (85.) emelték ki.

– MTI –