Budapest Pride – A felvonulás miatt változik több BKV-járat menetrendje

Budapest, 2012. július 6., péntek (MTI) – Forgalomkorlátozásokra és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani szombat délután a Budapest Pride rendezvénysorozathoz kapcsolódó felvonulás miatt a fővárosban.

A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint lezárják a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky út egy-egy szakaszát, valamint az Alkotmány utcát és az Andrássy utat teljes egészében.

A kisföldalatti szerelvényei biztonsági okokból nem közlekednek délután fél három és fél hat között. A 4-es és 6-os villamosok várhatóan 16:20 és 17:00 óra között – az Oktogon lezárása miatt – megosztva közlekednek a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér, illetve a dél-budai végállomások és a Blaha Lujza tér között. A kieső állomások között buszos pótlásra sem lesz lehetőség.

Módosul a Városliget felé közlekedő trolibuszok útvonala is, a 70-es, a 75-ös, a 76-os, a 78-as, és 79-es trolik ideiglenes megállókban állnak meg, a 72-es és a 73-as trolibuszok pedig várhatóan 15:30 és 18:00 óra között nem közlekednek.

Terelt útvonalon szállítják az utasokat a 20E, a 30-as, a 30A, és 230-as járat buszai is 14 és 16:30 között, a 105-ös buszok pedig 14 és 18 óra között járnak majd módosított útvonalon, a Margit hídon keresztül. Délután 3 és 6 óra között a 109-es buszok szintén megosztva, Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar, valamint a Deák Ferenc tér és Kőbánya alsó, vasútállomás között közlekednek. A 115-ös buszok pedig 15:30 és 19 óra között az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar, valamint a Boráros tér és a Kossuth Lajos tér között közlekednek.

Múlt vasárnap kezdődött meg a 17. Budapest Pride film- és kulturális fesztivál, amelynek célja, hogy bemutassa a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség sokszínűségét. A nyolcnapos fesztivál keretében tartandó hagyományos felvonulás lesz szombaton. Ez tavaly és tavalyelőtt különösebb rendbontás nélkül ért véget, de az azt megelőző három évben az eseményt szélsőségesek zavarták meg: gyalázták a felvonulókat, majd kövekkel és sörösüvegekkel támadtak a rendőrökre. Bántalmaztak külföldi állampolgárokat is.

MTI