Búcsúzik a mackóalsó

Búcsúzik a mackóalsó
© Fotó: Derencsényi István
Így most kapásból három pillanata ugrik be a kedden este a nemzeti csapatunktól 108-szoros válogatottként visszavonult Király Gábor hosszú pályafutásának. Tamás Nándor írása.

Az első momentumot 1998 márciusából őrzöm, amikor a megfiatalított Bicskei-gárda a Práterben játszott felkészülési meccset az osztrákokkal. Akkor volt először válogatott a kapus, és remekül sikerült a debütálása a még nem egészen 22 éves újoncnak: a 3–2-re megnyert találkozón kivédte Polster tizenegyesét. Másodszorra egy csúfos vereség emlékképe sejlik föl bennem, 1–4-es vereséggel kezdtük az Eb-selejtezőket 2006 őszén hazai pályán a norvégok ellen. Király rémesen védett, és többször is potyázott. Hősünk a mérkőzés után valahogy úgy fogalmazott: egy profinak túl kell tennie magát a kudarcokon, ő mostantól már nem foglalkozik a norvég meccsel, csak az előtte álló feladattal. Emlékszem, ezért a nyilatkozatáért akkor kapott hideget-meleget a hálóőr, flegma, lélektelen zsoldosnak kiáltották ki egyesek. Pedig lehet, hogy csupán a siker egyik összetevőjét árulta el. S hogy mennyire nem hidegen számító gép ő, azt pontosan visszaadta az idei Európa-bajnokságon, a belgák elleni kiesést követően adott summázata. „Büszke vagyok arra, hogy itt lehettem, a nagyszínpadon, hogy úgy mondjam, az Európa-bajnokságon, a foci nagyszínpadán. Ennek a csapatnak a részese lehettem, egy kitűnő társaságban, kitűnő szurkolókkal. Egy szenzációs ország, akik mögöttünk álltak” – és itt elcsuklott a hangja a szürke mackóalsósnak. Tudják, a norvégoknak meg azóta törlesztettünk.

– Tamás Nándor –








hirdetés