Búcsú Papp Imre professzortól

Akt.:
Papp Imre professzor
Papp Imre professzor - © Fotó: Debreceni Egyetem
Debrecen – Gyógyíthatatlan betegségben elhunyt dr. Papp Imre egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Egyetemes Történeti Tanszékének professzora, korábbi tanszékvezetője, a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola vezetője, a Bölcsészettudományi Kar volt dékánhelyettese, a Történelmi Intézet volt igazgatóhelyettese, az MTA doktora, a Klió című folyóirat főszerkesztője, számos tudományos testület, köztük az MTA Történettudományi Bizottsága volt és jelenlegi tagja, az itthon és külföldön is elismert és megbecsült történész.


Papp Imre írt ugyan a magyar reformkorral kapcsolatos tanulmányokat is, elsősorban azonban a francia agrártörténet és társadalomtörténet kutatójaként ismerték. Kiváló alkotó volt egy olyan tudományterületen, az egyetemes történetben, amelyet nem sokan művelnek Magyarországon. Tanítványai nem véletlenül nevezték „a francia história magyarországi nagykövetének”. Kötetei jelentek meg a „napkirályról”, (A napkirály XIV. Lajos) a kora középkori Európa legnagyobb uralkodójáról (Nagy Károly élete és kora), a 19. századi francia mezőgazdaságról (A francia mezőgazdaság a 19. században), és a forradalom előtti francia nemességről (A francia nemesi társadalom a XVIII. században). A francia agrárvilág és társadalom legjobb hazai szakértője volt. A történeti szintézis és az analízis egyaránt megtalálható életművében. Mintha a nagy francia gondolkodó Pascal útmutatását követte volna, aki szerint „lehetetlen a részeket az egész nélkül megismerni, és nem ismerjük az egészet addig, míg minden részt egyenként meg nem ismertünk”. Sokat tett annak érdekében, hogy a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Clermont-Ferrandi Blaise Pascal Egyetem között ma is élő és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki.

Fontos, meghatározó fejezeteket írt a Gunst Péter által szerkesztett Európa történetben, a Poór János szerkesztette kora újkori összefoglalásban, valamint a Történelmi Intézet által kiadott három kötetes Európa történetben is. Több tucat tanulmányban elemezte a hagyományos és az átalakuló francia mezőgazdaság helyzetét, az európai jelentőségű francia bortermelést, a francia forradalom és az agrárkapitalizmus összefüggéseit, a francia forradalom eszméinek magyarországi jelentkezését, a francia mezőgazdaság szerkezeti változásait a 19. században, a tragikus sorsú kémikus, Lavoisier elemzését Franciaország és Párizs élelmiszerfogyasztásáról, vagy az Európára is nagy hatást gyakorló Chaptal franciaországi termékbecslését.

Példamutatóan kapcsolta össze agrártörténeti tanulmányaiban a termelés és fogyasztás folyamatát, de a demográfiai változásoknak a termelésre és fogyasztásra gyakorolt hatását is. Társadalomtörténeti vizsgálódásaiban a forradalom előtti és a forradalom utáni nemesség elemzésében jól ismerte fel a régi és új magatartásformák keveredését, az urasági jogok jelentéktelenné válását már a forradalom előtti évtizedekben. Nagyon alaposan tárta fel a rendelkezésünkre álló tényeket, de igen alaposan elemezte is ezeket, kihasználva az összehasonlító történetkutatás lehetőségeit. Maradéktalanul megfelelt Saint-Simon kívánalmának, hogy „nem elég kutatni a tényeket, szükség van elmélkedni a tényeken”.

A kiváló tudós mellett mindannyiunk számára hiányozni fog Papp Imre, az ember. Kötelességtudatával mindnyájunk példaképe lehetett. Alig három héttel halála előtt, amikor már biztosan tudta, hogy nagyon közel van az elmúlás, még eljött velünk Budapestre egy akadémiai doktori védésre, ahol bizottsági tag volt, nehogy nélküle elmaradjon az ülés és fiatal kollégája késedelmet szenvedjen e fontos cím megszerzésében. Szerénysége, kapcsolatteremtő ereje miatt nemcsak munkatársai, de hallgatói számára is olyan embernek mutatkozott, akiből egy elembertelenedett világban is áradt a szeretet, a humánum. Munkaszeretete, betegsége idején is íróasztala mellé szólította, órákat dolgozott konok elszántsággal, élni akarással. Hallgatói, mind a graduális, mind a postgraduális képzésben csodálták teherbíró képességét, széleskörű tájékozottságát, segítőkészségét.

Büszkeséggel tölt el, hogy nemcsak tanítványomnak és munkatársamnak, de barátomnak is tekinthettem. Családja, felesége, gyermekei, unokái gyászában nemcsak a Debreceni Egyetem munkatársai, de a történész szakma sok-sok képviselője is osztozik, azzal a meggyőződéssel, hogy halálával nem múlik el az a hatás, amit tudományos művei gyakoroltak a történetírás fejlődésére, de azok, akik ismerték, emberségének is örökösei lesznek.

– Orosz István akadémikus, professor emeritus –



Sporthírek






hirdetés