Bronzérmes a DSC-SI leány kézicsapata!

Bronzérmes a DSC-SI leány kézicsapata!
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A Ferencváros ellen elveszített elődöntő után a bronzmeccset már behúzta a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U13-as leány kézilabda csapata az országos döntőben.

A Szombathelyi KKA ellen kezdte meg a mezőtúri nyolcas döntőben a csoportmeccseket a DSC-SI, a rajt remekül sikerült, hiszen a Sápi Boglárka és Turi Dzsenifer vezette debreceniek 22-18-as győzelemmel nyitottak. Előbbi nyolcszor, míg utóbbi hétszer vette be a vasiak kapuját. A nap második összecsapása már sokkal szorosabb ütközetet hozott, de a Fiatal Kézilabdások SE sem tudta térdre kényszeríteni Vida Gergő csapatát. A vége 28-27 ide. Az előbb említett, és egyébként a tornán a legjobb cívisvárosi játékosnak megválasztott Sápi ezúttal kilenc gólt vágott!

Két győzelemmel a zsebben nyugodtan várta a másnapi folytatást a DSC-SI. A szintén hibátlan Gödöllő elleni találkozónak a csoportelsőség volt a tétje. A várt, szoros csata elmaradt, a cívisvárosiak sima, 25-18-as győzelmet arattak.

A döntőbe jutásért a Ferencváros sajnos nagy falatnak bizonyult, a végén a fővárosi zöld-fehérek örülhettek. A bronzéremért a már egyszer legyőzött Gödöllő várt a lányokra. Megjegyzendő, a soros ellenfél óriási pofonba szaladt bele az elődöntőben, a későbbi győztes Győr ellen 29 góllal kaptak ki.

Az egyaránt hét-hét találatig jutó Eszenyi Bianka Réka és Toók Vivien futószalagon termelték a gólokat, a csapat nagyot játszott, a DSC-SI 23-18-as sikerével teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet.

Vida Gergő értékelése:

,,Büszke vagyok a csapatomra, fantasztikusan küzdöttek az országos döntő összes mérkőzésén. A csoportmérkőzéseken három győzelmet arattunk, így csoportelsőként várhattuk az elődöntőt a Ferencváros ellen. Jól küzdöttünk, de ez kevés volt a jobb erőkből álló zöld-fehérek ellen. A bronzmeccsen nyújtottuk a legjobb teljesítményt, igazi csapatként küzdöttek a lányok. Nagyszerű eredmény ez, annak ellenére, hogy egész évben sok problémával küzdöttünk, kisebb-nagyobb sérülések hátráltatták felkészülésünket. Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik valamilyen formában támogatták csapatunk felkészülését és fejlődését! Gratulálok a csapatnak!”


A DSC-SI eredményei:

Csoportmérkőzések:

  • Debreceni SC-SI – Szombathelyi KKA 22 – 18
  • Fiatal Kézilabdások SE – Debreceni SC-SI 1 27 – 28
  • Debreceni SC-SI – Gödöllői SE 25 – 18

Elődöntő:

  • Debreceni SC-SI – FTC 20 – 26

Bronzmérkőzés:

  • Debreceni SC-SI – Gödöllői SE 23 – 18

Végeredmény:

1. Győri ETO KC – edző: Róth Kálmán

2. FTC-Mivitotal – edző: Ballainé Szarka Éva

3. Debreceni SC SI – edző: Vida Gergő

4. Gödöllői SE – edző: Majoros Gusztáv

5. Szombathelyi KKA – edző: Pődör Zoltán

6. Hajdúnánás SK – edző: Szabó László

7. Fiatal Kézilabdások SE Algyő – edző: Papp Mihály

8. Fehérvár KC – edző: Nahaj László


– Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. –

Címkék: , ,







hirdetés