Brit EU-népszavazás – Bukarest feltételekkel támogatja Tusk javaslatait

Bukarest – Románia támogat minden olyan megoldást, amely Nagy-Britanniát az Európai Unión belül tartja, ám ragaszkodik az európai alapértékekhez, köztük a mozgási szabadsághoz – hangoztatta a román államfő hétfőn, miután Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével tárgyalt az EU és Nagy-Britannia kapcsolatainak átértékeléséről szóló javaslatcsomagról Bukarestben.

Románia nem kifogásolja a gazdasági és versenyképességi területet, illetve a szuverenitást érintő kompromisszumokat, a javaslat mozgási szabadságra és szociális juttatásokra vonatkozó részét viszont csak akkor tudja támogatni, ha azok nem jelentenek hátrányos megkülönböztetést a román állampolgárok számára – jelentette ki Klaus Iohannis.

A román elnök a február elején nyilvánosságra hozott javaslatcsomagban “vészféknek” nevezett szigorításra utalt, amely szerint a Nagy-Britanniába érkező munkavállalók négyévi munkaviszony után férhetnének csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

Iohannis rámutatott: Románia ragaszkodik ahhoz, hogy ne korlátozzák a munkaerő szabad mozgását, a “vészfék” nem lehet diszkriminatív, és fontos, hogy csakis kivételesen és minél rövidebb ideig lehessen alkalmazni. Arról a javaslatról, miszerint a tagállamoknak növelni kéne családi pótlékot azon gyermekek számára, akik nem abban az országban élnek, ahol a szülők dolgoznak, Iohannis azt mondta, Bukarest elvárja, hogy egy ilyen intézkedés során a román állampolgárok ne szenvedhessenek hátrányos megkülönböztetést és azt ne terjesszék ki más szociális juttatásokra.

Egyik intézkedésnek sem lehet visszamenőleges hatálya, nem érintheti az illető tagországban régebben dolgozó vendégmunkásokat – sorolta tovább Iohannis Románia feltételeit. A javaslatcsomag csak azt követően léphet életbe, miután Nagy Britannia – az uniós tagságról rendezendő népszavazást követően – hivatalosan megerősíti, hogy az EU tagja marad – tette hozzá.

A bevándorlási válságról Iohannis megerősítette: Románia szerint nem elég a következményekkel foglalkozni, hanem az okokat kell felszámolni. Együtt kell működni a származási és tranzitországokkal, meg kell erősíteni az EU külső határait, és azokat a migránsokat, akik nem minősülnek menekülteknek, ki kell utasítani az unióból – mutatott rá a román elnök.

A közös sajtótájékoztatón Donald Tusk arra figyelmeztetett: az unió fordulóponthoz érkezett, és a szakadás veszélye reális. A briteknek tett javaslatcsomagot egy kiegyensúlyozott és igazságos megoldásnak nevezte, és arról biztosította román vendéglátóit, hogy a csomagban szereplő “vészfékkel” nem a már Nagy Britanniában dolgozó uniós polgárokat célozzák. Rámutatott: Nagy Britannia uniós tagsága és az Európai Unió jövője a tét.

Az unió állam- és kormányfőinek e heti találkozóján az unió történelmének két legkomolyabb kihívására kell választ találni, és az Európai Tanács sem a brit tagság sem a migráció ügyében “nem engedheti meg magának”, hogy kudarcot valljon – hangsúlyozta Donald Tusk Bukarestben.

– MTI –








hirdetés