Brexit – Hollande: a britek döntése kérdéseket vet fel az egész világ számára

Párizs – A britek döntése az Európa Unióból történő kilépésről az egész világ számára kérdéseket vet fel Francois Hollande szerint. A francia elnök hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britannia kiválását szabályszerűen kell lebonyolítani.

A Brexit “természetesen nem jár következményekkel Nagy-Britanniának az ENSZ-ben betöltött szerepére” – mondta szombaton a köztársasági elnök, miután hivatalában fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt. “De tény, hogy az egész világ azt kérdezi, mi fog most történni?” – tette hozzá Francois Hollande.

A francia elnök megismételte, hogy “nagyon sajnálja a brit választást”, de “tiszteletben tartja, mert ez a demokrácia”. Azt is megerősítette, hogy a Brexit “minden következményét le kell vonni”.

“Az Európai Unió keretein belül most meg kell szerveznünk a kiválást, de azt rendben, és azon szabályok szerint kell lebonyolítani, amelyeket előírnak a szerződések” – hangsúlyozta.

David Cameron brit miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy a helyét októberben átvevő utódára hagyja, hogy elindítsa a kilépés várhatóan kétéves folyamatát. A miniszterelnöki poszt várományosának tekintett Boris Johnson pedig úgy vélte, hogy nem kell siettetni a távozás folyamatát az EU-ból.

Ezzel szemben a francia diplomácia azt hangoztatja, hogy más uniós országokkal, köztük Németországgal együtt, határozott álláspontot képvisel Nagy-Britanniával szemben, és szeretné elkerülni, hogy a britek bizonyos uniós előnyök megtartása érdekében elhúzzák a kilépési tárgyalásokat. Elemzők szerint Párizs a dominóhatás elkerülése, illetve az euroszkeptikusok lelkesedésének lehűtése érdekében is a gyors kiválást szorgalmazza.

A francia elnök kiemelte, hogy a Brexit ellenére Franciaország “fenn kívánja tartani kapcsolatait Nagy-Britanniával” gazdasági téren, a migráns- és a menekültválságot, valamint a védelmi kérdéseket illetően.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Francois Hollande pénteken folyamatosan egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság vezetőjével, szombat délelőtt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel beszélt telefonon, este pedig Matteo Renzi olasz miniszterelnököt várja hivatalába egy informális vacsorára.

– MTI –








hirdetés