Bravúrgyőzelem a DVSE-től: két góllal verték a bombaerős OSC-t

Akt.:
DVSE vs. OSC
DVSE vs. OSC - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Varga Tamás együttese a második félidőben felőrölte az éremesélyesnek titulált OSC–t.

A debreceni vízilabdázókra embert próbáló feladat várt szombat este az OB I. B csoportjában, ugyanis a legutóbbi szezonban ezüstérmet szerző, bombaerős kerettel rendelkező OSC vendégeskedett a cívisvárosban. Vincze Balázs csapata nagy önbizalommal várhatta a kezdő sípszót, hiszen mindhárom bajnokiját magabiztos különbséggel húzta be. A DVSE két diadallal kezdte a pontvadászatot, majd a győzelmi széria a Vasas ellen szakadt meg.

Remek periódus

Az összecsapás első negyedében nem záporoztak a találatok, mindössze egy gól született, ezt a fővárosiak világbajnok játékosa, Gór–Nagy Miklós jegyezte fórból. A második játékrészben Kállay Márk törte meg a hazaiak góltalanságát. Az első félidő végeredményét Salamon Ferenc állította be, a nagyszünetben minimális előnyben voltak a vendégek (2–3).

A pihenőt követően a hajdúságiak Kállay révén először ragadták magukhoz a vezetést (4–3). A hazai kapuban Lévai Márton ugyancsak remek teljesítményt nyújtott, a nyáron szerződtetett hálóőr büntetőt is hárított. Varga Tamás tanítványai egy elképesztő 5–0–ás sorozattal léptek meg ellenfelüktől (7–3). Az OSC erejéből már csak az eredmény kozmetikázásra futotta, így a DVSE borította a papírformát, és 7–5–re legyőzte az esélyesebbnek tartott ellenlábasát.

A debreceni pólósok neve mellett kilenc pont szerepel a bajnokságban, amivel a táblázat élmezőnyében foglalnak helyet. A cívisvárosiak legközelebb október 24–én vívnak bajnokit, ekkor a Fradival mérik össze erejüket idegenben.

HBN


A tények

Debrecen–A-Híd-OSC-Újbuda 7–5 (0–1, 2–2, 2–0, 3–2)Debrecen, 500 néző. V: Kun Gy., Fodor R.Debrecen: Lévai – Süveges 1, Babay, Mora, Kincses 1, Szőke 1, Kállay 3. Csere: Kuncz, Halek, Hoppál 1, Pataki, Smitula, Müller. Edző: Varga Tamás

OSC: Bisztritsányi – Bátori 1, Salamon F. 1, Gór-Nagy 1, Decker Á., Graham, Nagy Á. 1. Csere: Német T., Juhász Zs., Kovács Gábor 1, Bundschuh, Drasko Brguljan. Edző: Vincze Balázs

Gól – emberelőnyből: 8/6, ill. 7/3

Gól – ötméteresből: – ill. 1/0

Kipontozódott: Gór-Nagy (26. p.)


Mesterszemmel:

Varga Tamás: – Azt kértem a játékosaimtól, hogy tiszta erőből játsszanak, s ők még annál is többet tettek, amit kértem. Kállay Márk csapatkapitányként igazi vezérnek bizonyult, csapatként játszottunk, Lévai Márton pedig remekül védett.

Vincze Balázs: – Messze voltunk attól a játéktól, amire a Debrecen ellen szükség lett volna. Ellenfelünk kihasználta hibáinkat, ezért megérdemelten nyert. Ha el akarjuk érni céljainkat, energikusabban, ötletesebben kell vízilabdáznunk.









hirdetés