Bözödújfalu, az elsüllyesztett falu

Akt.:
Pintya Geréb Piroska fiával és menyével az egykori házuk virágoskertjében ülve 2014 húsvétján Fotó: Magánarchívum
Pintya Geréb Piroska fiával és menyével az egykori házuk virágoskertjében ülve 2014 húsvétján Fotó: Magánarchívum - © Fotó. magánarchívum
Bözödújfalu – Nem lelik nyugalmukat az elűzöttek, akik mindenhol jövevénynek érzik magukat.

A helyi legendárium szerint amikor végleg ellepte a víz a Maros megyei Bözödújfalut, a tavasszal érkező fecskék a fészküket keresve hetekig köröztek a víz felszínén. Ma fürdőzők ugrálnak önfeledten a vízbe, a gáton horgászok várnak kapásra, a parton pedig hétvégi házak sorakoznak. Az udvarokon sok bukaresti illetőségű járművet – főleg Daciát – látni, van, ahonnan grillezett hús illata érzik. Sok víkendező talán nem is tudja, hogy az ő boldogságuk 165 család számára az otthonuk, szülőházuk elvesztését jelenti, a víz alatt ugyanis sorsok, egykor virágzó gazdaságok, boldog gyermekkori és családi alkalmak emléke nyugszik; egy falu, ahol római katolikusok, protestánsok, szombatosok, magyarok, cigányok és románok egyaránt megfértek egymás mellett.


B+Âz+Âd+¦jfalu1


A székelyföldi faluban egykor öt templom állt. A zsinagógát 1948-ban lebontották, a katolikus falát tavaly mosta el a víz, pedig már a megerősítését tervezték. Ferencz István erdőszentgyörgyi plébános rendszeresen fényképezte a romokat, egyedülálló képgyűjteménnyel rendelkezik a falu pusztulásáról.


20150801_133710 Ferencz István plébános | Fotó: SZZSL ©

1995-től szolgált Marosvásárhelyen, s amikor hazafelé, Gyergyószentmiklósra tartott, rendszeresen letért Bözödújfalu felé. Mint mondja, később, amikor Erdőszentgyörgyre került, a hívek között sok Újfaluról elszármazottal találkozott, akkor értette meg, mit jelentett a helyieknek a falu. – Borzasztó volt látni a templom romló állapotát, időről időre mind kevesebb látszott belőle. Egyik ősszel, amikor alacsonyan volt a víz, a belsejében is jártam. A tornyáról a cserepeket – ameddig elérték – leszedték.

Csúcsáról a keresztet is el akarták lopni, mert azt feltételezték, hogy a gömbből megtudják, hol rejtették el az egyház kincseit. A keresztet sikerült megmenteni. Miután egy szakember kijavította, Erdőszentgyörgyön állítottuk fel. Szintén ott, a templomban látható a Bözödújfaluból származó Mária-szobor, de sikerült megőrizni néhány padot is – magyarázta a plébános.

A 625 méter hosszú és 28 méter magas völgyzáró gátat a Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni. A kitelepítések 1985-ben kezdődtek, a víz 1994-ben nyelte el végleg a falut. A lakókat főként a szomszédos településekre költöztették.

20150801_112300 A felvétel a 2015-ös megemlékezésen készült | Fotó: SZZSL ©

Szombatfalvi Anna azt mondja, azóta is megsiratja, ha eszébe jut Bözödújfalu, ahol 1951-től lakott, oda ment férjhez. – Nagyon szerettem ott élni. Csendes, összetartó falu volt – mesélte a könnyeit törölgetve a 80 éves, sötét kendős asszony. – Gazdálkodtunk, teheneink voltak. 1989-ben kellett elmennünk. Kezdetben arról volt szó, hogy nem vihetünk el semmit, később azonban már nem bánták, ha lebontjuk a házat. Nem is lehet elmondani, milyen borzasztó érzés volt darabjaira szedni azt, amit addigi életünkben felépítettünk. Csókfalvára kerültünk, egy rossz házat építettünk újjá. Jövevények voltunk, nehezen szoktunk meg, kezdetben nem voltak barátságosak velünk. Sokat dolgoztunk, így idővel elfogadtak bennünket.

Séta a faluban

Fia, Szombatfalvi József unitárius esperes az egyik lelke a minden év augusztusának első szombatján tartott falutalálkozónak. A kopjafafalu kialakítását is ő koordinálta. A különleges faragványok egy-egy családot, házat és más épületeket jelképeznek abban a sorrendben, ahogyan a valóságban is álltak. Az egyik oldalukon a házszám és a lakos neve, a másikon pedig a készítő kézjegye olvasható. Sokan virágokkal érkeztek, volt, ahová ültettek is. Az esperessel, akit saját bevallása szerint minden házhoz fűz valamilyen emlék, a falu alsó felében kezdtük sétánkat.


 Szombatfalvi József Szombatfalvi József unitárius esperes | Fotó: SZZSL ©

Simó Józsefet idős és igen szellemes embernek ismertem. Gyakran állt a kicsi kapuban. Mindig érdeklődött az utcán elhaladóktól, hová mennek, s megjegyzéseket is tett. Egy alkalommal a keresztapámat kérték meg, hogy vigyen le lovas fogattal egy kommunista szervezőt Szentgyörgyre az orvoshoz. Mire azonban odaértek, a férfi elhunyt, így az orvostól hazaindultak. Simó Józsi bácsi akkor is a kapuban állt, amikor visszaért a faluba. Miután a keresztapám elmondta neki, mi történt, így szólt: „Te, János, estig még forduljál vagy hármat!”. Ilyen szellemeseket mondott – magyarázta széles derűvel az arcán.

A második kopjafánál, amit magyar nemzeti színű szalaggal kötöttek át, Farkas Géza neve olvasható. Ő volt a falu mészárosa. Az istentiszteleten tekintélyesen beszélő ősz hajú esperes, aki időközben ingujjra vetkőzött, azt mondta, a gyerekek nagyon szerették Géza bácsit. A nagy ünnepeken ugyanis mindig disznót vágtak, flekkent sütöttek. A gyerekeknek pedig egy lejért adták a zsíros kenyeret.


20150801_104501 A felvétel a 2015-ös megemlékezésen készült | Fotó: SZZSL ©

Az esperes még be sem igazán fejezte az előző történetet, amikor Farkas Ferenc, a keresztapja portájára mutatott. – A felesége, Flóra néni született román asszony volt. Én már nagy gyerek voltam, amikor megtudtam. Nagyon szépen beszélt magyarul, nem volt téma, hogy ki nem magyar közöttünk. Látja, ez volt érdekes ebben a faluban, hogy nem tartottuk számon, ki melyik templomba jár, és milyen származású. Emlékszem, mikor a házuk előtt érett a sós körte, mindig üzent, hogy ”gyere, keresztfiam, szedjed a körtét!”.

Közben az ortodox templom is szóba került. Az 1930-as években a Székelyföldön egymás után épültek az ortodox istenházák, ezt 1939-ben kezdték építeni. A faluban – egyes források szerint – nyolc ortodox vallású ember élt. Egy idő után viszont elfogyott a pénz, s félkész állapotban maradt az építmény. Ennek híre messzire jutott. A teherbe ejtett leányra mondták, hogy „úgy járt, mint az újfalusi román templom: félig felcsinálták, s úgy hagyták.” A szólást azóta is őrzi a népnyelv.

„Molnár” Dénes

A Küsmöd pataknál, ahol szélesebbre nyílik az utca a kopjafák között, sietve szólít magához az esperes. – Itt volt a nagy híd, balról a molnár, az övé volt a vízimalom. Emiatt nem is Győrfi Dénesnek hívtuk, hanem molnár Dénesnek. Másik oldalt, még a kanyar előtt pedig az iskola állt. A pataknak ezt a felét hívtuk túlvíznek. Ez futott ki arra a tetőre – mutat immár a víztározó túloldalán található hegyoldalra, a villanypóznák mögé – arra jártunk a szomszédos Bözödre. Legszélen egy iparos cigány, cipész lakott. A másik szélső utca volt a cigánysor, többségük a katolikus templomba járt.


A félbemaradt ortodox templom, amelyet később lebontottak | Fotó: Magánarchívum A félbemaradt ortodox templom, amelyet később lebontottak | Fotó: Magánarchívum ©

Visszatérve a főútra még mutatta, hol lakott a jegyző, majd az ő házukat jelképező kopjafánál arról beszélt, maga hogyan lépett Isten szolgálatába. Kulák gyermek volt, sokat dolgozott a földeken. Bözödújfaluban járta az első négy osztályt, utána Bözödön, majd Erdőszentgyörgyön tanult. Nem készült egyházi pályára, ám gyermekkorában, amikor késett a lelkész, gyakran felment a szószékre, s prédikált az asszonyoknak. Szeretett templomba járni, a katolikus templomban unitáriusként is sokat ministrált. 12. osztályos korában már tudta, teológiára fog járni. Azóta pedig 40 évet szolgált.

„Engem el nem visztek”

Pintya Geréb Piroska szülői háza közvetlenül a katolikus templommal szemben állt. Ott volt első áldozó, ott tartották az esküvőjét. – Jól emlékszem arra, hogy az iskolában tartották a gyűléseket, az erdőszentgyörgyi önkormányzattól jöttek ki, és kerek-perec megmondták: el kell menni! Édesapám – Isten nyugtassa! – úgy fogalmazott, „engem innen el nem visztek, ha a vizet rám engeditek, akkor se”. Szörnyű volt látni, hogy egyre emelkedik a víz. Mivel a házunk magasan volt, nem gondoltuk, hogy addig feljön, ezért nem bontottuk el. 1989 júniusára viszont csak körbefogta a házat a víz. Az utolsó pillanatban végül tutajról bontottuk, mi mentünk el utoljára. Édesapám viszont már nem érte meg. 1989. november 25-én költöztünk, egy hónapra rá pedig lelőtték Ceaucescut – idézte fel.

Nagy kertjük volt, jószágokat neveltek. – Itt mindenki dolgozott, ezért megéltek az emberek. Amikor bált tartottak, kis műsorral készültünk, aztán táncoltunk. Színes közösségi életet éltünk, nem azt néztük, ki magyar, zsidó, vagy cigány, ezért örülünk egymásnak a falutalálkozón is. Emlékszem, kezdetben még nem volt itt a politika, nem úgy, mint most – tette hozzá utalva arra, hogy a szombati találkozón jelen voltak a magyar kormány képviselői is.

Arról, hogy valójában miért volt szükség az elárasztásra, annyi magyarázatot kaptunk, ahány emberrel beszéltünk. Az Erdőszentgyörgyön élő asszony – egyik gyermeke nejével Derecskén lakik – azt mondta, arról beszéltek nekik, hogy a dicsőszentmártoni erőmű víz­ellátása miatt van szükség a tározóra, illetve, hogy a pusztító árvizektől megvédjék a Küsmöd- és Kisküküllő-menti falvakat. Ugyanakkor szerinte egy támfallal megmenthető lett volna a falu. Szintén erről beszélt nemrégiben a Maros vízgazdálkodási rendszer korábbi elnöke. Ám hozzátette, az akkori párt- és államvezetőknek semmi érdeke nem fűződött a falu megmentéséhez, annál is inkább – idézi a szekelyhon.ro híre –, mivel az akkori túlzottan szűkmarkú világban a beruházás tovább növelte volna a kiadásokat.


20150801_135319 Pintya Geréb Piroska a házukat jelképező kopjafánál | Fotó: SZZSL ©

Akad, aki úgy véli, ha románok lakták volna a falut, biztosan nem jutott volna erre a sorsra. Az viszont nem fér a székely fejekbe, hogy a román forradalom után miért nem történt semmi a falu érdekében. Az évenkénti falutalálkozóra érkezők azóta is – akár a fecskék – a fészküket keresik a Küsmöd völgyében. Az otthonuk hiányában azonban legfeljebb a régi szomszédokat, iskolatársakat, ismerősöket találják. Pintya Geréb Piroska szerint ez olyan öröm, amit csak az ismer, akinek szülőháza, az ifjúság, és a mindennapos küzdés emlékeivel a víz alatt nyugszik.

– Szabó Zsolt László –


Kinőtte magát a falutalálkozó

A falutalálkozó ötlete Sükösd Árpád Bözödújfaluból elszármazott vállalkozó fejéből pattant ki. Negyven évvel ezelőtt disszidált Bécsbe, ahol vállalkozóként találta meg boldogulását.– Hosszú évekig nem térhettem haza. A forradalom után, amikor pedig már jöhettem volna, nem volt hová hazalátogatnom. Kezdetben csak a kortársaimmal találkoztunk, a katolikus templomhoz tartozó papi laknál jöttünk össze, később, mikor emelkedett a víz, kiszorultunk onnan. Ebből nőtte ki magát a falutalálkozó – idézte fel. Az emlékhely 1995-ben készült el Sükösd Árpád támogatásával, a siratófal az egykori házakból megmentett elemekből épült fel. Itt áll az első világháborús emlékmű is, amit 1996-ban emeltek ki a vízből. Az idei találkozón avatták és szentelték fel a kopjafafalut, amit a Kárpát-medencében élő fafaragók készítettek el. Szerették volna a vízben álló templom tornyát is megmenteni, tavaly júniusban azonban leomlott. A tervek között szerepel a visszaépítése, erre már gyűjtenek, és még nem tudni, hogy a régi helyén, vagy a domboldalon húznák-e fel. Sükösd Árpád nemesnek tartja a kezdeményezést, de úgy véli, az már nem az egykori bözöd­újfalusiaké lesz, az övéké ugyanis a vízbe veszett.

Csak a temető él

Bözödújfalu a szomszédos Erdőszentgyörgy alá beosztott falu volt, egykor Bözödről áttelepült családok alapították, temploma már a középkorban is volt. Az emlékmű a tavat megkerülve közelíthető meg, autóval 12 kilométeres kavicsos úton. A felszegi rész fái még kiállnak a vízből, az épületek közül az unitárius és a katolikus templom falának maradványai láthatók. A magasabbra épült temetőhöz is kijárnak a helyiek.
Az emlékműnél az alábbi felirat olvasható: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

A szombatosok

Szombatfalvi József unitárius esperes a székely szombatosokról is beszélt, irányzatuk a reformációnak az egyik utolsó hajtása, mozgalma volt, a XVI. században igen népszerű lett Erdélyben. Az eszmei megalapozója Pécsi Simon (1565–70 körül – 1640–1642 körül), Bethlen Gábor kancellárja volt, aki énekeskönyvet is összeállított. – 1637-ben azonban a dézsi országgyűlés betiltotta, így eltűntek a szombatosok. Amikor azonban Orbán Balázs 1868-ban székelyföldi útja alkalmával eljutott Bözödújfaluba, felfedezte, hogy itt egy szombatos közösség élt. Megítélésem szerint azért maradhatott meg, mert itt türelmesek voltak az emberek egymással – fogalmazott.








hirdetés