Bővíti a hírközlési előfizetők jogait az NMHH decembertől

Budapest – Bővíti a hírközlési előfizetők jogait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) decembertől – tájékoztatta a szervezet kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-t.

Közleményükben felsorolták a hatóság legfontosabb, december 1-jétől alkalmazandó intézkedéseit az előfizetői szerződésekre vonatkozó rendeletből: a hűségidős díjszabásemelés lehetőségeinek csökkenése, a nem újratöltött feltöltőkártyán megmaradt pénz visszautalása, az általános szerződési feltételekben visszakereshető akciós feltételek, a ráutaló magatartás pontosabb meghatározása, évi egyszeri ingyenes példány a szerződésből, könnyebb felmondás jogszerűtlenül kivett műsorcsatorna miatt, valamint több védelem a kis- és középvállalkozásoknak.

A szolgáltatóknak végérvényesen alkalmazniuk kell a rendelet valamennyi előírását, a jogszabály egy részét már szeptember óta be kell tartaniuk – emlékeztettek.

Úgy fogalmaztak, hogy az új szabályozás az előfizetőket a szolgáltatók egyenlő partnerévé teszi, erősíti a felhasználók jogi védelmét, valamint csökkenti a fogyasztók szerződéseknek való kiszolgáltatottságát. A rendelet révén a szolgáltatók számára is egyszerűsödik a jogalkalmazás a mindennapi gyakorlatban.

Szerződéskötés és -módosítás esetén szabályozottabbakká válnak a körülmények. Határozott idejű szerződéskötéskor – ilyenek jellemzően a hűségidővel megkötött előfizetői szerződések – a szolgáltatóknak a szerződés megkötése előtt tájékoztatniuk kell az előfizetőt a szerződés teljes időtartama alatt jelentkező minden költségről.

A szerződés lényeges tartalmi elemeit – például az alapvető díjszabást, a szerződés időtartamát – a szolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan, ha valamilyen jogszabályi változás vagy a hatóság döntése erre kötelezi őket, és ráutaló magatartással nem lehet szerződést módosítani.

Az eddig változatos módon értelmezett ráutaló magatartással történő szerződéskötés menetét és feltételrendszerét is újraszabályozták, és a kiszolgáltatott helyzetben lévő előfizetők védelmében rögzítették, hogy konkrétan milyen magatartások, jognyilatkozatok teszik ezt lehetővé.

A szolgáltatók a nem írásban történő szerződéskötéskor is kötelesek egy, a szerződés lényeges tartalmáról szóló írásos dokumentumot átadni az előfizetőknek, akik évente egyszer ingyenesen kérhetik a szolgáltatóktól ennek a dokumentumnak az átadását.

A szolgáltatóknak a meghirdetett akciós feltételeket és azok módosításait szerepeltetniük kell az általános szerződési feltételekben, az előfizetőknek pedig a szerződéskötéstől számított három hónapon belül lehetővé kell tenniük a szolgáltató számára a szolgáltatás bekötését, ellenkező esetben megszűnik a szerződés.

Kártyás előfizetésnél a szolgáltatók a fel nem használt összeget kérésre kötelesek visszafizetni, ha a szerződés azért szűnt meg, mert a felhasználó nem töltötte fel az egyenlegét a szerződés szerinti gyakorisággal.

Határozott idejű szerződések esetén bővül a jogkövetkezmények nélküli felmondási esetek köre: az előfizetők akkor is felmondhatják a szerződést, ha a szolgáltatás minősége hosszabb időn keresztül rendszeresen rossz, ha a szolgáltató a szerződés lényeges tartalmát jogsértően módosítja – például díjat emel -, vagy a szerződésben szereplő műsorcsatornák közül akár csak egyet is jogsértően kivesz a kínálatból.

A jövőben a kisebb üzleti előfizetők kiterjedtebb védelmet, a nagyobbak több szabadságot élveznek – hangsúlyozták. A nagyobb üzleti előfizetők számára – jobb érdekérvényesítő képességük miatt – az eltérés lehetősége jóval szélesebb körűvé válik.

Az NMHH elnökének rendelete így egyértelmű partneri helyzetet hoz létre a szolgáltató és a felhasználó között – fogalmaztak, hozzátéve: a hatóság kisfilmmel is tudatosítja az újonnan életbe lépő, legfontosabb szabályokat.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés