Böszörményi disznóságok

Számos finomság készül a vendégek bódéjában
Számos finomság készül a vendégek bódéjában - © Fotó: Derencsényi István
Hajdúböszörmény – A Hajdúsági Disznótoron idén több mint 30 főzőcsapat vesz részt.

Immáron 11. alkalommal Hajdúböszörmény Város Önkormányzata és a Szabadhajdú Közhasznú Nonprofit Kft. ismét megrendezi a Hajdúsági Disznótort február 10-én. Az idei esemény, a XI. Hajdúsági Disznótor és III. Hajdúsági Népművészeti Nap igazi családi, gasztronómiai és népművészeti programot ígér a város lakóinak, a régióból és a nemzetközi kapcsolatok révén a településre érkező testvérvárosi érdeklődőknek egyaránt.

Csigák házilag

Egész napos kulturális programokkal várják az érdeklődőket, így például fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda, a Bakator Zenekar és a Bocskai Néptáncegyüttes. A gyerekeket kézműves-foglalkozás és házi csigakészítés várja.

A programra több mint 30 főzőcsapat jelentkezett Hajdúböszörményből, de a környező településekről is, így például Hajdúnánásról és Debrecenből. A sertést a hagyományos hajdúsági ízek alapján kell feldolgozni. Díjazzák a legfinomabb hagymásvért, hurkát, kolbászt, toroskáposztát és a hamisíthatatlan böszörményi cukros-májas hurkát!

A szűr tartást ad az embernek – tudják ezt a tavaly előadást tartó hagyományőrzők is Fotó: Horváth Tamás A szűr tartást ad az embernek – tudják ezt a tavaly előadást tartó hagyományőrzők is Fotó: Horváth Tamás ©

Pálinkával az igazi

A főzőverseny mellett idén is keresik a város legfinomabb pálinkáját. Tavaly 31 pálinkát neveztek a versenyre a város lakói és a főzőcsapatok versenyzői. Idén legkésőbb ­február 9-ig lehet jelentkezni 0,5 l pálinka leadásával, a Sillye Gábor Művelődési Központban.

Kézműves vásár is lesz

A programok mellett idén hangsúlyosnak tekintették a szervezők a helyi és a régió termelőinek megjelenését, így a XI. Hajdúsági Disznótoron termelői és kézművesvásár is várja az érdeklődőket: kézművessajtokat, hústermékeket, házi készítésű lekvárokat, csípős szószokat, házi savanyúságot, parázson készült kürtöskalácsot és kemencében sült kenyeret vásárolhatnak.

HBN


Programok

  • 08 óra – Kapunyitás a Fürdőkert Ifjúsági Szabadidőközpontban
  • 08:30 – III. Hajdúsági Népművészeti Nap megnyitója / Főzőverseny kezdete
  • 10 óra – „A disznótor hagyományai”- Dr. Vajda Mária néprajzkutató előadása
  • 10 óra – Szekeres Antal kovácsbemutatója
  • 10:30 –„ A cifraszűr története” Molnár Imre előadása. Cifraszűrös bemutató, fotózás szűrben, kucsmában
  • 11 óra – A Pendely Énekegyüttes műsora
  • 11:30 – „Egyszer egy királyfi” vígballada – a Kuttyomfitty Társulat gyerekműsora
  • 12 óra – A Nánási Népdal, Nóta és Tánckedvelők Egyesületének műsora
  • 12:30 – A Bakator Népzenei Együttes műsora
  • 13:30 – A Bocskai Néptáncegyüttes műsora
  • 14:30 – Dumaszínház: Szomszéd néni Produkciós Iroda
  • 15 óra – A Főzőverseny és a pálinkaverseny eredményhirdetése
  • 08-15 óra – Lovas kocsikázás
  • Házi csigatészta készítése
  • Kézműves foglalkozás gyerekeknek
  • Termelői és kézműves vásár
  • Hírvédjegyes termékek kóstolása
  • Parázson készült kürtöskalács és sok más finomság
  • Kézműves termékek vására