„Borzalom” az elkerülőn

„Borzalom” az elkerülőn
© Illusztráció: Matey István
Hajdú-Bihar – Az elgázolt állatok a kóbor kutyák és macskák közül kerülnek ki legnagyobb számban.

Egy, a 4-es főút Bocskaikertet elkerülő szakaszán rendszeresen közlekedő olvasónk szerint borzok járnak át az úton, ami balesetveszélyes helyzetet idézhet elő.

Úgy tudja, azért jutnak ki a pályára, mert rendre kirágják a zajfogó kerítést. Érdeklődtünk a közútkezelőnél, ahol megerősítették a kerítésrongálás tényét, és azt is, hogy időnként kóbor állatok bukkanhatnak fel az úton, ezeket a problémákat azonban nem a borzok számlájára írják.

Emberi tényező

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. debreceni mérnöksége folyamatosan figyelemmel kíséri az útpálya és a hozzá kapcsolódó elemek állapotát. Munkatársaink a zaj- és madárvédelmi, valamint vadvédő kerítést folyamatosan javítják. A környezeti hatásokon túl (viharkárok, vadak által okozott károk) sajnos az emberi tényezővel is számolnunk kell. Folyamatosan (napi, heti szinten) rongálják a fent említett építményeket (például több helyen látható, hogy a kerítést 50-80 centiméter magasan bontják ki átjutás céljából), így egyfajta »szélmalomharcot« folytatunk velük. Ezeken a sérült részeken elképzelhető, hogy bejutnak állatok az útpályára is” – áll Velkei Lillának, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) kommunikációs osztályvezetőjének válaszában.

Kollégáink igyekeznek ezeket a sérüléseket a lehető legrövidebb időn belül javítani, a hiányzó részeket pótolni, így minimálisra csökkenteni azt az időintervallumot, amíg bármilyen állat feljuthasson az úttestre. Amennyiben mégis ez történik, társaságunk külső vállalkozás bevonásával gondoskodik az állati tetemek elszállításáról és ártalmatlanításáról” – hangsúlyozza a MK szóvivője.

25 példány havonta

Mint írja, erről havi szinten vezetnek kimutatást, mely tartalmazza a begyűjtött állatok fajtáját és a helyszíneket is. Ez alapján látszik, hogy a borzállomány felszaporodott az elmúlt 10 évben; a megyei közúthálózat mentén havi szinten átlag 25 darab elhullott állati tetem között 2-4 darab borz található.

Az elgázolt állatok azonban – a közút munkatársainak tapasztalatai alapján – a kóbor kutyák és macskák közül kerülnek ki legnagyobb számban, és borzból a bocskaikerti elkerülő szakaszon sem található magasabb elhullott darabszám a többi úthoz viszonyítva. (Egyébként az említett főúton az átjutási lehetőségére van egy átjáró.)

HBN








hirdetés