Börtönbüntetést kapott az ügyfeleit félmillió fonttal megrövidítő brit műkereskedő

London – Négy év börtönbüntetésre ítélte egy angol bíróság azt a neves műkereskedőt, aki visszaélve állásával harminc éven át ellopta megbízói műtárgyait, köztük Ronnie Woodnak, a Rolling Stones gitárosának számos festményét.

A 69 éves Jonathan Poole elismerte bűnösségét 26 rendbeli csalásban és lopásban, 32 hasonló vádat azonban tagadott. Az általa ellopott festmények értéke mintegy félmillió fontra (168 millió forint) rúg – olvasható a BBC hírportálján.

A gloucesteri bíróságon az ügyész a Thomas Crown-ügy című nagysikerű hollywoodi filmhez hasonlította az ügyet.

A műkereskedő ügyfélkörébe nemzetközileg elismert hírességek tartoztak, mások között Miles Davis és John Lennon vagyonkezelői, gazdag műgyűjtők és Ronie Wood is, aki fiatal korában képzőművészeti iskolába járt, majd később megfestette zenész- és művésztársai társai portréit.

A neves műkereskedő által ellopott tárgyak között volt Diana hercegnő, Kate Moss, Mick Jagger, Bob Dylan, Jim Morrison és Bono portréja is.

Poole a közép-angliai Cottswoldsban két galériát is működtetett, híres zenészek, művészek portréival kereskedve. A galériákat később pénzügyi nehézségek miatt be kellett zárni. A műkereskedő megpróbált öngyilkosságot elkövetni.

“Miközben Thomas Crownt a kihívás inspirálta lopásra, mivel élete fullasztóan biztonságos volt, Jonathan Poole vagy játékszenvedélye pénzelése miatt lopott, vagy azért, hogy félretegyen öregkorára, illetve olyan életmódot finanszírozzon, amelyet nem engedhetett meg magának. Bár elismerte a rendőrségnek, hogy szerencsejátékos volt, soha nem fogjuk megtudni, mi motiválta őt ilyen nagymértékű lopásra” – mondta az ügyész vádbeszédében.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés