Börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség a sikkasztó ügyvédre

Debrecen, 2014. február 28., péntek (MTI) – Ügyfelei pénzét elsikkasztó nyíregyházi ügyvéd ellen emelt vádat a Debreceni Nyomozó Ügyészség, és börtönbüntetést, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak – tájékoztatta a hajdú-bihari főügyész pénteken az MTI-t.

Jónáné Pocsai Edit közölte: a vádlott 2007 márciusa és 2012 júniusa között három ügyfelétől vett át ügyvédi letétként összesen 26,5 millió forintot. Egyik alkalommal a bizalmas viszonyra tekintettel letéti szerződést sem készített és átvételi elismervényt sem adott az átvett pénzről.

Az ügyvéd az általa letétként kezelt összegeket jogtalanul eltulajdonította. Az okozott kárból az egyik ügyfelének később 1,25 millió forintot, másiknak pedig egymillió forintot megtérített. A vádlott ügyvédi tevékenységének gyakorlását a Debreceni Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottsága 2013 novemberében felfüggesztette – ismertette a részleteket.

Az ügyészség háromrendbeli, haszonszerzésből elkövetett ügyvédi visszaélés, egyrendbeli, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint kétrendbeli, nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt halmazati büntetésként börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta – mondta el a főügyész az MTI-nek.

– MTI –








hirdetés