Borral “locsolták” a pogácsát

A zsűri értékel
A zsűri értékel - © Fotó: magánarchívum
Téglás – A versenyek után batyus vendéglátással és nótázással zárult a program.

A Téglási Bek Pál Kertbarátkör Egyesület február 1-jén rendezte meg 36. alkalommal a házi borversenyét fehér és vörös bor kategóriákban.

A borverseny zsűrijében helyet foglalt dr. Rakonczás Nándor egyetemi tanársegéd Debrecenből, Czibere Béla, a város polgármestere, Szőlős László, a Hajdúhadházi Dr. Radnóczi Ferenc Kertbarátkör elnöke, a helyi kertbarátkört Fejszés Imre elnök és Legoza Imre képviselték.

A fehér borok versenyébe hétféle bort neveztek, míg a vörös borok kategóriájában 20 félét. A zsűri színre, ízre, zamatra, testességre, illatra figyelt a kóstolásnál.

A pogácsasütő versenyre 9. alkalommal került sor. A zsűriben helyet foglalt Hadházi Lászlóné nyugalmazott általános iskolai igazgató helyettes, László Antalné vezetőségi tag és Sárga Antalné a tagság képviseletében.Az első díjat Árva Istvánné és Csobán Jánosné vehette át, második helyezett lett Tóth Imréné és Árva Istvánné harmadik helyezést érdemelt.

HBN

Címkék: , ,







hirdetés