Borítanák a papírformát

Akt.:
Varsányi Nóra
Varsányi Nóra - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Varsányi Nóráékat nem zavarja, hogy ellenfelük az esélyesebb, bravúrra készülnek.

Nem lenne semmi, ha a DVSC-TVP végrehajtaná azt, amire készül – nevezetesen, hogy felülmúlja az Érd együttesét a szombaton 18 órakor kezdődő találkozón a Hódos Imre Sportcsarnokban (élőben a www.haon.hu-n).

A KEK-negyeddöntőjében is érdekelt érdi egylet szerdán még Magyar Kupa meccset játszott, de valószínűleg ez sem könnyíti meg nagyban a debreceni lányok dolgát, hiszen Szabó Edina tanítványai remek formát mutatnak és sorozatban nyerik összecsapásaikat, aminek hála a tabella harmadik helyéről várják a K&H női kézilabda liga 18. fordulóját.

A hetedik Loki legutóbb majdnem megcsípte a Siófokot, csupán egy góllal bizonyult jobbnak a rivális (18–17). – Bosszantó tud lenni, ha ilyen minimális különbség dönt, viszont a Siófokon mutatott teljesítményünkre alapozhatunk, régen játszottunk ilyen szoros derbit velük. Kevés gólon tudtuk tartani ellenfelünket, most is ez lenne a cél – fogalmazott Varsányi Nóra, a DVSC szélsője, aki elárulta, bravúrra készülnek az érdiekkel szemben.

– Minden poszton kielemeztük őket, sokat videóztunk, tisztában vagyunk az egyes emberek erősségeivel és gyengéivel is. Fontos lenne, hogy megszerezzük a két pontot, tudjuk, hogy a papírforma az Érd mellett szól, de ez minket nem zavar, elszántak vagyunk, és meglepetésre készülünk. Kőkeményen kell majd védekeznünk, de emellett persze muszáj lesz a támadásokat is pontosan befejezni, ha nyerni akarunk. Számítunk csodálatos szurkolótáborunkra, mely az utóbbi időben ha lehet, még elképesztőbb, mint azelőtt – szeretnénk meghálálni a felénk áradó szeretetet és bizalmat – mondta a 6-os mezben kéziző játékos, akitől azt is megtudtuk, szerencsére nincs újabb sérült a csapatukban, a kézsérülésből visszatérő Siska Pálma, ahogy már múlt héten, ezúttal is ott lesz a keretben.

HBN



Sporthírek






hirdetés