Nénik és bácsik

Amikor nemrégiben egy 60 éves

„néniről” olvastam, ijedtemben

gyorsan belenéztem a tükörbe, majd

némileg megnyugodva vettem tudomásul,

hogy azért néha egy kicsit

túloznak az újságok –

pláne azok bulvár

változatai.

Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, hogy

végül is minek alapján nevezünk

bárkit is néninek, bácsinak? (Az

természetes, ha egy gyerek

szólítja ekképp a

felnőtteket, de hogy egy szintén

felnőtt?)

Van-e, és hány év a

„korhatár”, vagy csak úgy

saccra állapítják meg egyesek

mondjuk egy bottal járó emberről,

hogy az egy „öreg nyanya”,

netán egy „rozoga vénember”?

És még ha az is lenne látszatra,

nem illetné-e meg őt is az a jog, azaz

megszólítás, mint a fiatalabb

generáció

jólöltözött, magabiztos,

és főleg egészséges

„változatait”?

Érdekes, annak ellenére, hogy az

utóbbi időben egyre több lett

kishazánkban az úr, és a

hölgy (nemegyszer még a 4-es

főút mellől a rendőrségre

beszállítottakat is hölgyeknek

titulálják), az a rossz szokás

még csak nem tűnt el teljesen, hogy

simán lenéniznek, lebácsiznak

olyanokat is, akiket talán

másképpen is lehetne

szólítani.

Mondjuk asszonynak, hölgynek, úrnak,

netán fiatalúrnak, mint teszi azt az

egyik presszó igen kedves, idősebb

hölgy alkalmazottja, aki még amolyan igazi,

békebeli vendéglátós.

Neki a részeg ember is

„uram”, s ha megkéri, hogy ugyan

fáradjon már ki a

helyiségből, netán némi

erőszak alkalmazásával sikerül

csak kivezetnie, azt is olyan kedvesen teszi, hogy

még csak véletlenül se sértse

meg intézkedésével azt az urat,

aki adott esetben talán nem kimondottan

úriember módjára viselkedik.

Mert a vendéglátós hölgy

szemében mindenkor első a

vendég, azaz az úr, a

hölgy, a fiatalúr – még ha ne

adj’ Isten éppen részeg is.

Kenyeres Ilona
[email protected]

• 28 és 62

között

meglepetésekkel

Szállás!