demonstráció

2019.06.21. 08:03

Ismét tüntetnek Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellenzői

Több százan vonultak utcára ismét Hongkongban pénteken a kiadatási törvénytervezet ellenzői közül, miután a városállam kormányzata nem tett eleget a követeléseknek a tüntetők által kijelölt, csütörtök esti időpontig – jelentette a South China Morning Post című helyi lap.

Zömmel fiatalok gyűltek össze péntek reggel a városállam politikai központjában, ahol békés ülőtüntetést tartottak. A hangulat azonban 11 órától kezdve felforrósodott, a fekete pólót és maszkot viselő tüntetők útakadályokat állítottak fel Hongkong forgalmas negyedében, megbénítva az autók áthaladását. A tiltakozók akadályozták a közlekedést a rendőr-főkapitányság körül is.

Yolanda Yu rendőr-főfelügyelő hangsúlyozta: tiszteletben tartják az emberek jogát a békés véleménynyilvánításhoz, és tárgyalni fognak velük. A tüntetők azonban azt követelik, hogy maga Stephen Lo Wai-chung rendőrkapitány beszéljen velük.

Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján bocsánatot kért a hongkongiaktól a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet miatt, amely a hónapok óta tartó rendszeres tüntetések kiváltó oka a speciális közigazgatású övezetnek számító városban. Lam ígéretet tett arra hogy a jelenlegi kormányzat mandátumának lejártáig nem fogják újra napirendre venni a tervezetet.

A kormányzó azonban aláhúzta: nem fog eleget tenni a tüntetők kéréseinek, miszerint vonják vissza a törvénytervezetet, ő mondjon le, illetve, hogy azonnal bocsássák szabadon a tüntetéseken őrizetbe vetteket.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt egyre nagyobb létszámú, és egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, amelyek hatására a múlt héten előbb elnapolták, majd szombaton határozatlan időre felfüggesztették a beterjesztés tárgyalását, ennek ellenére vasárnap újabb demonstrációt tartottak a tiltakozók, akik a tervezet visszavonása mellett Lam lemondását is követelték.

A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, ahol fokozatosan igyekszik növelni befolyását. A törvénytervezet ellen tiltakozók szerint a beterjesztés mögött is Peking állhat, de a kínai kormány ezt cáfolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában