védik a szépkorúakat

2020.04.29. 07:30

Átfogó ellenőrzéseket végeztek a hajdú-bihari idősotthonokban

Kiemelten vigyáznak a bentlakásos idősotthonok lakóinak egészségére.

Fotó: Kovács Péter

Köztudott, a koronavírus különösen veszélyes a 65 év fölötti korosztályra, illetve hatványozódik a fertőződés kockázata ott, ahol viszonylag kis területen több ember tartózkodik egy időben. Ilyenek a bentlakásos idősotthonok, amelyek Hajdú-Biharban is működnek szép számmal. Ezek között vannak állami, egyházi és önkormányzati fenntartásúak is. Mindegyik szegmensben érdeklődtünk, hogy mit kell, mit tudnak tenni a bentlakók és a dolgozók egészségvédelme érdekében. A megkérdezettek válaszaiból kiderül, hogy náluk nincs fertőzött.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott idősotthonokban már megtörtént a koronavírus terjedése miatt elrendelt vizsgálat. Ez alapján megállapították, hogy az ellátottak között nincs koronavírussal megerősítetten fertőzött, vagy fertőzésgyanús személy.

Fotó: Kovács Péter

Az ellenőrzés kiterjedt arra is, hogy az intézményekben végrehajtották-e az elrendelt intézkedéseket, biztosított-e az orvosi ellátás, megtörténtek-e az oktatások, adottak-e a személyi, tárgyi feltételek, betartják-e az előírt eljárásrendet. Felmérték az egyéni védőeszköz-ellátottságot, az ápolás teljes folyamatát. Emellett a magyar katonák is segítenek a fertőtlenítés elvégzésében.

Van, ahol naponta lázat mérnek

– Kértem a népegészségügyi hivatalt, tartsanak vizsgálatot az önkormányzatunk által fenntartott idősek otthonában, hogy a koronavírus-veszélyt figyelembe véve megtettünk-e mindent az ott lakók, a dolgozók egészsége, biztonsága érdekében, illetve ezzel kapcsolatban fogalmazzanak meg ajánlásokat, mi mindent kellene még megtennünk.

„A vizsgálat lezárult, mindent a legnagyobb rendben találtak”

– kezdte válaszát Szabó Lukács, Hajdúbagos polgármestere, amikor a bentlakásos otthonban az idősek és a dolgozók védelmében hozott lépésekről kérdeztük, majd részletezte ezeket. – Az otthonnak egy olyan részét ürítettük ki, amelyhez udvar is tartozik, hogy ne legyen kapcsolatuk a többi lakóval. Ide kerülnek és két hétig itt lesznek a kórházból visszatérők. A karanténban lévők egyszer használatos evőeszközökkel és tányérokból esznek, amelyeket műanyag zsákokba dobnak, és azokat lezárva szállítjuk el. A konyha és az ebédlő működését átszerveztük úgy, hogy a konyha és az otthon dolgozói ne érintkezhessenek. A higiéniai és védőeszközöket beszereztük, elkészítettük az akciótervet arra az esetre, ha lenne fertőzött a dolgozók vagy a bentlakók között. Jelenleg sem a faluban, sem az otthonban nincs fertőzött. Egyelőre nem láttuk indokoltnak, hogy az otthon lakóit és dolgozóit szűrjük. Amennyiben lenne egy fertőzött is, az önkormányzat pénzén mindenkin elvégeztetnénk a szűrést.

Pontosan dokumentálják

A református egyháznak megyénkben 15 helyszínen van bentlakásos intézménye, ahol 619 dolgozó 1035 ellátottat gondoz.

Fotó: Kovács Péter

– Minden intézmény az országos tisztifőorvos, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarországi Református Egyház Módszertani Központja által kiadott irányelvek szerint elkészítette a koronavírussal kapcsolatos protokollját. A bentlakásos intézmények kialakították az elkülönített, úgynevezett izolációs szobákat. Minden intézmény és szolgáltatás lehetősége szerint beszerezte a szükséges védőeszközöket. A dr. Fekete Károly püspök elnökletével működő Református Egyház Diakóniai Intézményeinek Egyesülete 25 millió forinttal támogatja a tagok eszközbeszerzését. Ennek lebonyolításával a Református Szeretetszolgálati Alapítványt bízta meg.

„A fenntartók és intézményvezetők ellenőrzik a védőeszközök meglétét, naponta lázat mérnek, és mindent dokumentálnak. Minden bentlakásos intézményben elrendelték a látogatási tilalmat és a felvételilétszám-stopot”

– válaszolta a Napló kérdésére Rozsnyai István lelkipásztor, a Tiszántúli Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának elnöke, a Vértesi Református Egyházközség lelkipásztora, aki úgy véli, bizonyára várhatók a jelenlegi helyzethez képest változásokat hozó intézkedések, de ezeket a hatóságok rendeletei alapján lehet szigorítani vagy feloldani, amelyet az intézmény vezetése és a fenntartó közösen rendelhet el.

Fogyatékossággal élőkről is

A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetője, Beszterczey András a következő tájékoztatást adta: irodája az általa fenntartott szociális intézményekben a hatósági intézkedésekhez igazodva a már korábban kiadott rendeletekkel, protokollokkal, az intézmények munkatársai és az ellátottak, hozzátartozók közreműködésével, a legnagyobb körültekintéssel védi a lakókat. Szeretetotthonaikban nemcsak időskorú, hanem fogyatékossággal élő vagy egyéb speciális szükségletű személyről, gyermekről gondoskodnak. A védőfelszerelések utánpótlásának beszerzése folyamatos. A hatósági iránymutatásoknak megfelelő, szigorú óvintézkedéseket rendeltek el, követik az állami előírásokat.

Úgy kezelni, mintha fertőzött lenne

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltségétől a kérdéseinkre dr. Kalmár Magdolna jogi referens adott válaszokat. Megtudtuk, hogy ők a megyében két, időseket ellátó intézményt tartanak fenn, azokban jelenleg összesen 144 gondozottat látnak el. Az intézményben dolgozókat tájékoztatták a járvány­ügyi teendőkről, megkapták a megfelelő oktatást. A védőeszközök és fertőtlenítőszerek az intézményekben rendelkezésre állnak. Az országos tisztifőorvos határozatával összhangban kialakított szakmai protokoll biztonságosabbá teszi a járvány miatti veszélyhelyzetben a szociális területen dolgozók munkáját és az ellátottak életét. Március 8-án látogatási tilalmat, március 17-én pedig az intézményekből való kijárás tilalmát rendelte el a szociális bentlakásos intézményekben az országos tisztifőorvos.

Az idősellátásban koronavírusra utaló tünet esetén az ellátottat úgy kell tekinteni, mintha fertőzött lenne, és a járványügyi hatóság döntéséig az írásban rögzített izolációs terv szerint kell eljárni. Az ellátottak szűréséről való intézkedés, annak elrendelése orvosszakmai kérdés, arról orvosi, hatósági egyeztetést követően lehetséges dönteni.

Kovács Zsolt

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos további cikkeinket ide kattintva érhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában