Bombák és megtört szívek a Nagyállomás előtt

Akt.:
Játszadozó menekült gyerekek és szívszorító rajzaik a Nagyállomás előtt
Játszadozó menekült gyerekek és szívszorító rajzaik a Nagyállomás előtt - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A gyermek rajza felett a családja, de még a segítők is elsírták magukat.

Bár nap mint nap ezerek sétálnak el a Nagyállomás előtti járdán, talán még látszanak azok a krétarajzok, amiket néhány menekült gyerek készített szombat éjjel.

Aznap huszonhatan érkeztek nyolc felnőtt kíséretében Debrecenbe este fél tíz körül Nyírbátorból. Mint a Migration Aid debreceni csapatának vezetője elmondta, beletelt jó húsz percbe, míg sikerült elnyerni a láthatóan rémült emberek bizalmát, s rávenni őket, hogy jöjjenek le a peronról, fogadják el a vizet és az élelmet, amit az önkéntesek nyújtanak feléjük.

Utána - előtte, így látja Szíriát egy gyerek | Fotó: Magánarchívum (galéria) Utána – előtte, így látja Szíriát egy gyerek | Fotó: Magánarchívum (galéria) ©

Bár a szülők és a kísérők nehezen “oldódtak fel”, a gyerekek annál hamarabb, főleg mikor előkerültek az adományok közül a kréták, színezők, szappanbuborék-fújók, s a Nagyállomás előtti rész pillanatok alatt játszótérré vált.

A vidámságot egy 12 éves fiú rajza “törte meg”, aki a vele történteket rótta a cívisváros járdájára. Adnan (nevezzük így) nővérével, arab-történelem szakos egyetemi tanár édesanyjával és édesapjával indult útnak Szíriából, melyet – mint az egyik rajzán a megtört szív, a felirat és a könnycsepp is jelzi – tudja, soha többé nem láthat már. Hogy miért? Erre egy másik rajz adta meg a magyarázatot. Házukat lebombázták, nincs hová visszatérniük – idézte fel a történteket Vékony Szilvia.

– Az én lányom is ennyi idős. Akár mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe, akár ő is rajzolhatná ezt egy idegen ország aszfaltjára… Együtt sírtunk a fiú anyjával – mondta a maroknyi debreceni önkéntes vezetője. Felidézte, mindössze egy ugrálókötél kellett ahhoz, hogy végül mindenki felszabadultan játsszon, még a felnőttek is (kivéve akik a csecsemőkre vigyáztak). A csoport azonban lassan elcsendesedett, a megfáradt gyerekek pedig a földre terített plédeken – talán hosszú idő óta először – vidáman szenderültek álomba a Nagyállomás tövében. Aztán a hajnali vonat tovább vitte őket Budapestre, hogy onnan jussanak el valamikor Bicskére.

– Sz. Fabók Ágnes –


Saját sebét látta el

Az egyik férfi leült a járdára, levette cipőjét és a lábán lévő sebeket nézte. Odamentünk hozzá, s mondtuk, van orvos, segít ellátni a sérüléseit. A férfi azonban csak elővett egy rozsdamentes fém dobozt, kinyitotta, kivette a fertőtlenítőt, a szikét, s ellátta saját sebeit, majd annyit mondott elgyötörten: köszönöm, én is orvos vagyok – idézte fel a szombat egy másik megrázó pillanatát a Migration Aid debreceni vezetője.








hirdetés