Magyarország

2008.04.11. 08:25

Vasmarok tárcavezető

<p>Az egészségügyi miniszter többször is jelezte korábban az SZDSZ elnökének, hogy kész lemondani, ha ez az ára ez egészségügyi reform folytatásának - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Ágnes.</p>

A hónap végén távozó miniszter akkor is önként felállt volna, ha a parlament visszavonta, vagy érdemben módosította volna a pénztártörvényt. A szocialista pártértekezleten elhangzott elnöki beszéd után azonban, ahol Gyurcsány Ferenc a menesztéséről beszélt, fel sem merült a lemondása - tette hozzá.

Mint mondta: ha a helyére egy újabb vasmarok kerül, aki hozzá és elődjéhez hasonlóan vállalja a népszerűtlenséget, akkor nem esik szét az egészségügyi reform, ám ha egy "bársonyos úriember" érkezik, akkor valószínűleg igen. Horváth Ágnes legnagyobb eredményének egyebek mellett azt tartja, hogy 20 év után rendbe tették a társadalombiztosítást, valódi versenyre kényszerítették a gyógyszergyártókat, és átalakították a kórházrendszert.

A Bors című lap szerint Horváth Ágnes a hévízi Szent András Kórház igazgatója lehet, ahol a távozó miniszter apósa két éve gazdasági igazgató. A másik elképzelés szerint Marcali, Tapolca és Sümeg kórházainak összevonásából létrejövő holding vezetője lehet a liberális politikus. A lapnak a tárcánál annyit mondtak, hogy Horváth Ágnes májustól pihenni szeretne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!