“Bölcsek” érkeznek a nagyvárosba

Akt.:
“Bölcsek” érkeznek a nagyvárosba
Hortobágy – Tömegesen települnek a városokba a baglyok. Mindez az ő egészségükre jelent veszélyt.

A hideg téli időben az erdei fülesbaglyok tömegesen települnek a városokba. Ennek egyrészt a városok mellegebb levegője, másrészt pedig az ott a baglyoknak táplálékul szolgáló és nagy számban előforduló egér és patkány az oka. A betelepült madarak tömegesen találnak maguknak új otthont a város fenyőfáin, illetve a tujákon. Egy-egy fán vagy egy nagyobb facsoporton nem ritka 30-40 bagoly sem.

A baglyok kifejezetten jótékony hatással vannak a városi ökológiára, hiszen az egerek és patkányok mellett, a sérült, beteg galambokat is elfogják – mondta el dr. Déri János, a hortobágyi madárkórház igazgatója pénteken a baglyokra a városokban leselkedő veszélyekről tartott tájékoztatón.

Teltház a kórházban

Az éjszakánként vadászó baglyok gyakran közúti balesetek áldozatai lesznek, vagy üvegfelületnek repülve agyrázkódást kapnak. A madarakat veszélyezteti még a patkányok által elfogyasztott méreg is. Mindez akkor jelent rájuk fenyegetettséget, ha a patkányokat még a méreg elfogyasztása után mozgó állapotban kapják el, ugyanis a szétterjedő toxin belső vérzést okoz.

A hortobágyi madárkórház bagolyrészlegén jelenleg teltház van. Naponta egy-két beteg érkezik, ottjártunkkor is útban volt egy szárnytörött bagoly Hajdúszoboszlóról, a madarat azonnal meg kellett műteni.

A szárnyatörött, műtött erdei fülesbaglyokat csoportos röpdékbe helyezik, a stressz elkerülése miatt. Jelenleg is több lábadozó madár várja a tavaszi elengedést.

HBN-BL








hirdetés