Bokros: tovább kell engedni a regisztrált menekülteket!

Akt.:
Bokros Lajos
Bokros Lajos - © Fotó: Matey István
​Debrecen – A MoMa 12 pontjában szerepel a nemzeti elkötelezettség az Európai Unió értékrendje mellett.

Két fontos feladat van előttünk: népszavazási kezdeményezés segítése négy olyan kérdésben, amit egyelőre állva hagyott a választási iroda, a szükséges 200 ezerhez aláírások gyűjtése; illetve saját pártunk megismertetése – fogalmazott Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke debreceni sajtótájékoztatóján szombaton.

A párt őszi országjárásának első vidéki állomása volt a cívisváros, ahol Mit kíván a magyar nemzet címmel szórólapokon is megismertették az érdeklődőket a párt 12 legfontosabb programpontjával. Csak Európával nagy Magyarország – olvasható a szórólapon, ami tudatja, hogy a szervezet szerint hazánk elemi nemzeti érdeke az Európához való minél szorosabb tartozás, teljes integráció. Nem beszélve arról, hogy nettó ezermilliárd forintot szavaztak meg nekünk évente a nyugati adófizetők pénzéből, amit mi ha örömmel fogadunk, akkor az Európa által magára vett értékrendi normákat is követnünk kell – emelte ki az elnök. A menekültkérdést illetően Bokros Lajos elmondta, hogy a kormány eredménytelen és erkölcstelen, mert akadályozzák azoknak az embereknek az országon való áthaladását, akik egyébként nem akarnak maradni. A regisztráció európai törvény, szerződéses kötelezettségünk, de a beérkezők korlátozása csak idegengyűlöletet szít – hangsúlyozta.

HBN​



Sporthírek






hirdetés