Bokrétaavató Tiszacsegén

Tiszacsege – Az új épület üzemeltetési költsége a korábbiéhoz képest negyede lesz.

Bokrétaünnepséget tartottak Tiszacsegén, ugyanis a „Zöld város” nevet viselő beruházásban 2019-re megálmodott családbarát és fiatalos központ elérte a legmagasabb pontját.

A 250 millió forintos fejlesztés révén a központ új szolgáltatócsarnokkal, piactérrel, valamint kondi- és közparkokkal bővül, az energiatakarékosság jegyében a tér világítását napelemes lámpákkal valósítják majd meg. A munkálatok folyamán külön figyelmet fordítanak a zöldterületekre is: sok füves park, lombos fák és díszkert várja majd a város lakóit.

Többfunkciós épület kellett

Szilágyi Sándor polgármester már nagyon várja, hogy használatba vehessék az épület­együttest.

– Több okból is nagyon időszerű volt, hogy az új központ felépüljön. A korábbi kultúrház már nem felelt meg a mai követelményeknek, az elektromos hálózata elavult volt, nem egyszer előfordult, hogy rendezvényeket azért kellett megszakítani, mert nem bírta a terhelést. Az energiaköltségei is egyre magasabbak lettek, az új építmény üzemeltetési költsége a tanulmányok szerint negyede lesz a réginek. Az, hogy egy épületet csak egy célra tudjunk használni, azt a mi településünk költségvetése nem bírja el, így arra kell törekedni, hogy többfunkciós házakat húzzunk fel – ismertette a polgármester, aki mindemellett azt is elmondta, hogy elkészültek a helyi iskola energetikai felújításával.

– Százmillió forintból teljes nyílászárócsere történt, 16 centiméteres külső szigetelést és nagyon szép színezést kapott az épület, a tetőre pedig napelemrendszer került.

MSZ