Bódi Ádám úgy érezte, befásult, mennie kellett

Akt.:
Bódi Ádám
Bódi Ádám - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Roppant nehéz döntést hozott meg, de sok minden szólt a Vidi mellett.

A Videotonhoz igazolt Bódi Ádám – a hírt kedden este jelentették be. A Loki középpályása szerdán már a székesfehérváriakkal edzett – mint megtudtuk, délelőtt labdás foglalkozást, délután pedig konditermi edzést vezényelt a Vidi szakmai stábja. Bódi a kettő között nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak.

Új impulzusok

– Már a télen is érdeklődtek irántam a székesfehérváriak, de a Loki csak abban az esetben engedett volna el, ha kifizetnek értem egy tetemes, egy millió eurós összeget. Akkor nem jött létre a kontraktus, így maradtam. De elkezdett foglalkoztatni a váltás gondolata, írtam egy pro és kontra listát, és elég sok minden szólt a Vidi mellett. Úgy éreztem, meg kellett lépnem, be voltam fásulva, új impulzusokra volt szükségem – mondta Bódi, aki 3+1 évre írt alá a piros-kékekhez, új klubja 172 millió átigazolási díjat fizetett érte.

A mindig nagy akarással és alázattal futballozó játékos elismerte, természetesen nehezen éli meg a történteket, viszont vágyik az újra. – Nem napi szinten fogom látni a hozzám közel állókat, megváltozik minden, ugyanakkor nem riadok meg az ismeretlentől, egy-két hónapon belül biztosan minden a helyére fog kerülni. Jelenleg egy hotelben vagyunk a párommal elszállásolva, majd a csapattal tíz napra, június 6. és 16. között Ausztriába megyünk, utána kezdődik a lakásvadászat. Szerdán volt a csapat első edzése, melyen én is részt vettem, találkoztam az új társakkal, akiket egyébként is ismertem már. Kedvesen fogadtak, úgy érzem, könnyen fog menni a beilleszkedés – fogalmazott a 25 éves labdarúgó, aki sok nagy sikert élt meg a Lokival, de számára mégis a veretlenül megnyert bajnoki cím a legemlékezetesebb, pláne, mert abban a szezonban 8 gólig jutott – ezt szeretné a jövőben túlszárnyalni.

Hálás mindenért

És hogy mit üzen a drukkereknek „Maki”?

Mindig Debrecen lesz az igazi otthonom, a párommal a cívisvárosban képzeljük el a távoli jövőt. Mindent köszönök a DVSC-nek, a piros-fehéreknél lettem NB I-es játékos és válogatott, amiben persze a szurkolóknak is szerepük volt, hiszen olyan hangulatot tudtak teremteni, ami mindig jobbra ösztökélte az embert. Remélem, mindenki megérti, hogy a pályafutásomat most az segítette, hogy eligazoltam

– hangzottak Bódi Ádám szavai.

Mint ismert, Horváth Ferenc távozott a Vidi kispadjáról, a jövőben Henning Berg irányítja a csapatot. A Loki korábbi 27-ese szerint az, hogy új szakmai stáb van a Fehérvárnál, megkönnyítheti az ő helyzetét is. – Mindenki tiszta lappal indul, így én is. Természetesen alapemberré szeretnék válni, ami nem lesz könnyű, a pályán kell bizonyítanom, hogy nem véletlen akartak megszerezni. Sok jó szélső van a Videotonnál, csakis jó teljesítménnyel érhetem el a célom! Bízom benne, a bajnokságban és a nemzetközi porondon is sikeresek leszünk.

HBN








hirdetés