Olyan lesz az idei Bocskai, mint egy mini-világbajnokság

Akt.:
Képünk a tavalyi Bocskai-emlékversenyen készült
Képünk a tavalyi Bocskai-emlékversenyen készült - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A jubileumi Bocskai István-emlékversenyre közel 170 bunyós érkezik Debrecenbe.

Minden eddiginél több ökölvívó nevezett az idei, immár 60. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyre, amit február 3. és 6. között rendeznek a debreceni Oláh Gábor utcai sportkomplexumban.

A hagyomány folytatódik

– Debrecen életében mindig fontos tényező, hogy kiemelkedő nemzetközi versenyeknek adjon otthont. A Bocskai István-emlékverseny ennek a tételnek teljes mértékben megfelel, ráadásul óriási hagyományokkal rendelkezik. Az idei viadalról csak annyit, hogy rekordlétszámú sportoló lép szorítóba, 27 nemzet 168 résztvevője mérettetik meg, azaz lényegében egy mini-világbajnokságot rendezünk – fogalmazott a pénteki sajtótájékoztatón Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, aki kiemelte, remélhetően minél többen nézik meg a helyszínen az ökölcsatákat, ugyanis ennek reményében alakították ki a jegyárakat.



Négy hajdúsági

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kovács László elmondta, teljes, tízfős csapattal készül a cívisvárosba Algéria, Brazília, Irán, Moldova, Anglia, Olaszország, Ukrajna, Kanada és Törökország. A szakember kiemelte, az olimpiai kvalifikációs versenyek előtt a Bocskai mindenkinek jó erőfelmérő lesz. A kapitány a Hajdú-bihari Napló kérdésére elárulta, Hajdú-Bihar megyét a hajdúsámsoni HISE-s Varga Miklós (60kg) és Bernáth István (+91kg), a DVSC-t két fiatal, Kovács Dávid (56kg), illetve Nagy Bence (91kg) képviseli. A korábbi válogatott Ungvári István azért nem lép ringbe, mert Ausztriában dolgozik. Kovács László a célokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a „megszokott” 8-10 éremmel elégedett lenne. Tavaly Gálos Roland, Varga Miklós és Bernáth István révén három magyar aranyérem született a tornán.
A selejtezők szerdán és csütörtökön, illetve a pénteki elődöntők 14 órától kezdődnek, míg a szombati döntők 15 órától rendezik.

HBN-BN



Sporthírek






hirdetés