Bocsánatot kért a hollókamu miatt a jobbikos politikus

Ágoston Tibor képviselő ügyének tárgyalásán a Debreceni Járásbíróságon
Ágoston Tibor képviselő ügyének tárgyalásán a Debreceni Járásbíróságon - © Fotó: Matey István
Debrecen – Rövid közleményt adott ki a Jobbik helyi önkormányzati képviselője, Ágoston Tibor, mely szerint a városi közgyűlés határozatának megfelelően bocsánatot kér a debreceni zsidó közösségtől a tavaly januárban, egy megemlékezésen tett szerencsétlen kijelentése miatt.

A dolog előzménye, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni alapszervezete a Don-kanyarnál elhunyt katonákra emlékezett a Medgyessy sétányon található katonai emlékműnél. A rendezvényen Ágoston Tibor a holokausztról azt mondta: “Magyarország 2014-ben két nagy rendezvényre, megemlékezésre készül. Az egyik a magyar áldozatok, a hősök, az elesettek, a másik pedig a hollókamu, bocsánat hollókaszt. Még mindig nem jó. A holokaszt – szándékos volt, elnézést kérek érte – és annak áldozataira való megemlékezés.”

Ezért a Debreceni Zsidó Hitközség és a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tett.

A Debreceni Járásbíróság idén márciusban első fokon a nemzeti szocialista rendszer bűneinek tagadásában bűnösnek találta Ágoston Tibort, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselőjét. 750 ezer forint pénzbírságot kapott.

HBN



Sporthírek






hirdetés