2012.02.3 17:32; Frissítve: 2012.02.3 17:32


BM: Borsodban az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma meghaladja a 26.800-at

Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a már elbírált kérelmek alapján 2012-ben bizonyosan meghaladja a 26.800-at a közfoglalkoztatásban részt vevők létszáma – közölte Samu Attila miniszteri főtanácsadó, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának kommunikációs felelőse pénteken.

Négy borsodi polgármester csütörtökön jelentette be, hogy február 6-án Miskolcról gyalog indul el a Budapestre, hogy személyesen hívják fel a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira, és így elérjék, hogy a településeiken élők “munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért” kapjanak.

A tárca közlése szerint a megyére vonatkozóan már 15 milliárd 387 millió forint értékben hagyott jóvá támogatási kérelmeket. Ebből országos közfoglalkoztatási programban 4445-en, hosszabb idejű közfoglalkoztatásban 9635-en, a kistérségi Start-munka mintaprogramban 8327-en, a téli “átmeneti” közfoglalkoztatásban 4444-en vesznek részt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse nagyközség munkavállaló korú népessége 1133 fő, a nyilvántartott álláskeresők száma 186. Az álláskeresők közül rendszeres szociális ellátásban húszan részesülnek, foglalkoztatást helyettesítő támogatást 91-en kapnak – közölte Samu Attila.

Ricse település önkormányzata a 2011. évben közfoglalkoztatásra 32.399.918 forint támogatásban részesült. A település a 2012. évben a kistérségi Start-munka mintaprogram mezőgazdasági projektelemére nyújtott be támogatási kérelmet. Az önkormányzat 2012. március 1. és 2012. szeptember 30. között harminc embert kíván foglalkoztatni: a tulajdonában álló 1500 négyzetméter területen négy fóliasátorban intézményi ellátást biztosító zöldségtermesztést és a közösségi terek parkosításhoz virágtermesztést tervezett. A 22.020.500 forintos támogatási kérelem elbírálása – a főtanácsadó közlése szerint – folyamatban van.

Téli átmeneti közfoglalkoztatás keretében a településen harminc embert foglalkoztatnak, a támogatás összege 3.493.560 forint, huzamosabb idejű közfoglalkoztatásban öten vesznek részt, a már elnyert támogatás összege 855.000 forint.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy község munkavállaló korú népessége 66 fő, a nyilvántartott álláskeresők száma nyolc. Az álláskeresők közül hatan részesülnek foglalkoztatást helyettesítő támogatásban.

A kistérségi Start-munka mintaprogram keretében az Alsógagynak már megítélt támogatás összege 21.119.348 forint (a település közfoglalkoztatásra 2011-ben 6.970.337 forint támogatásban részesült). Belvízelvezetési, patakmeder-tisztítási és betonelem-gyártási feladatokat hárman látnak el 2012. február 1. és 2012. december 31. között. A téli és egyéb értékteremtő közfoglalkoztatásban 13-an vesznek részt 2012. február 1-jétől 11 hónapon keresztül.

Négy borsodi település polgármestere a megye öt lakosával kiegészülve azt tervezi, hogy február 6-án Miskolcról gyalog indul el az Országgyűlés épülete elé. Az egyhetes túrán részt vesz Alsógagy és Ricse szocialista, illetve Beret és Szikszó független településvezetője, két-két munkavállaló és munkanélküli, valamint egy védőnő.

Az MTI-hez az MSZP útján eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: “munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért”. Úgy fogalmaznak, mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért személyesen akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés