BL: bajban a MU, Pogba lesérült a meccs előtt

Még nem tudni, mi lesz vele
Még nem tudni, mi lesz vele - © Fotó: AFP
Manchester, Róma - Kedden újabb két nyolcaddöntő-visszavágóval folytatódik a Bajnokok Ligája, egyaránt 20 óra 45 perctől kezdődik a Manchester United–Sevilla (az első meccsen 0–0) és az AS Roma–Sahtar Doneck (1–2) találkozó.

A rómaiak a hétvégi fordulóban 3–0-ra verték a Torinót, ebből szeretnének erőt meríteni a BL-párharcra a brazil Juan Jesus szerint.

„Az első félidőben kicsit szenvedtünk, nem ment a játék, egyszerűen nem találtuk a ritmust. Aztán a félidőt követően már megmutattuk, mit tudunk, lőttünk 3 gólt, és elég jól játszottunk – nyilatkozta a játékos az asroma.com portálnak. „Nyertünk, de ezt kell folytatnunk, mivel most egy nagyon fontos meccs vár ránk, ami az egész szezonunkat meghatározhatja, hiszen remek eredmény lenne elérni a negyeddöntőt. A saját szurkolóinkért is meg kell tennünk.”

José Mourinho menedzser egyelőre nem tudja megmondani, hogy Paul Pogba bevethető lesz-e a Manchester United Sevilla elleni visszavágóján. A francia válogatott középpályás a „vörös ördögök” pénteki edzésén szenvedett sérülést.

„Nem tudom, hogy játszhat-e kedden. Hétvégén nem volt bevethető, még beszélnem kell vele. A sérülés? A pénteki edzés utolsó percében ütközött egy játékossal, ha egy kicsit hamarabb befejezzük, ez nem történik meg – mondta Mourinho.

HBN


Budapest - Két mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágói: kedden a Manchester United a Sevilla gárdáját fogadja, míg az egygólos előnyben lévő Sahtar Donyeck az AS Romához látogat. Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók: Manchester United (angol)-Se...



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek