2012.02.10 18:52; Frissítve: 2012.02.10 18:52


BKV-szakszervezetek: várható volt Várszegi Gyula lemondása

Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) – A BKV szakszervezeti szövetségei szerint várható volt Várszegi Gyula BKV-vezérigazgató lemondása a prémiumok kifizetése miatt.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta, erkölcsileg tarthatatlan volt a prémiumfizetés, mivel a dolgozóknak még a bérkompenzációt sem fizették ki, felmondták a plusz juttatásokat is tartalmazó kollektív szerződést, hogy spóroljanak. Mint hozzátette: nem a jogosságát kérdőjelezi meg a prémiumnak.

A VTDSZSZ vezetője az MTI-nek nem kommentálta Várszegi Gyula lemondását, de “jelen körülmények” ismeretében érthetőnek nevezte a döntést.

Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, “törvényszerű” volt a vezérigazgató lemondása, mert a kifizetések körüli helyzetet, valamint a keddi demonstráció miatt rá nehezedő nyomást nem tudta kezelni.

A KEKSZ alelnöke egyetértett Gulyás Attilával abban, jogos, hogy az elmaradt prémiumot kifizetik, de az időzítés rossz volt.

Várszegi Gyula péntek délután ajánlotta fel azonnali hatályú lemondását, a vezérigazgató döntését Tarlós István főpolgármester elfogadta.

A Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös közleménye a lemondás okaira nem tért ki. Az MTI információi szerint a döntés összefüggésben állhat azzal, hogy a tömegközlekedési vállalatnál prémiumot fizettek a dolgozóknak. A BKV csütörtöki közlése szerint munkaszerződésben rögzített juttatásokat kaptak a vezetők.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés