Biztonságosabbá lett a város

Akt.:
Biztonságosabbá lett a város
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A közlekedési statisztika 2012 óta romlik a cívisvárosban.

A megyében tavaly elkövetett és a rendőrség előtt is ismertté vált bűncselekmények mintegy fele (pontosabban 49 százaléka) Debrecenben történt. A majd’ 205 ezer lakosú megyeszékhely a környező településekről ingázókkal, illetve a tartósan itt élő egyetemistákkal egyes időszakokban több tízezerrel duzzad meg, így nem véletlen, hogy a megyei és a városi adatokat összevetve sok hasonlóságot találunk. Lényegében hasonlóan érvelt tavaly dr. Gyurosovics József dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, aki akkor azt mondta, nincs még egy megye az országban, ahol a székhely helyzete annyira meghatározó volna, mint Hajdú-Biharban Debrecené.

A város adatait ismertető szerdai tájékoztatón dr. Uzonyi Attila ezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője elmondta: az illetékességi területen összesen 5 ezer 648 bűncselekmény vált ismertté, szemben a 2014-es 6 ezer 551 esettel, ami közel 14 százalékos javulás. A nyomozások eredményessége is javult, immár átlépi a 62 százalékot.
Akárcsak a megyében, úgy a cívisvárosban szintén a vagyon ellen irányul a legtöbb bűncselekmény: továbbra is lopásból van a legtöbb, bár majdnem 400-zal kevesebbet követtek el 2015-ben (2 ezer 105-öt), mint egy évvel korábban. Érdemes kiemelni: tavaly öt gépkocsit loptak el Debrecenben, ez különösen a négy-öt évvel korábbi adatok fényében figyelemre méltó. 2010-ben ugyanis még 52-t lovasítottak meg, s akkor a felderítési eredményekre sem lehettek büszkék a rendőrök: az ilyen ügyekben indított nyomozásoknak alig a tizede volt eredményes, szemben a 2015-ös mérleggel, amikor az ötből három autó ügyének a végére jártak.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A gépkocsifeltörések tekintetében már felemásabb a mérleg: tavaly 78 autót törtek fel – 2014-ben még száznál többet, sőt 2010-ben több mint egy jutott minden egyes napra –, az ügyeknek viszont csak a harmadát zárta eredményesen a rendőrség (2014-ben a 42 százalékát).

Sorozatbűnözőket fogtak el

A lakásbetörésekkel a Napló is több ízben foglalkozott. Muszka Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető elmondta, összesen 448 lakásba törtek be, ez 82-vel több, mint a megelőző év adata. Emlékeztetett, több sorozatbetörőt, sőt, elkövetőcsoportot elkaptak, köztük olyanokat, akik a Dunántúlról vagy Borsodból jártak a cívisvárosba fosztogatni, de azt a bűnözőt is, aki az újkerti és vénkerti lakásokba surrant be. Ezek alighanem a statisztikában is visszaköszönnek: több mint kétszer olyan eredményes munkát végeztek a rendőrök, mint 2014-ben, a mutató ugyanis 45,6 százalék. Mint fogalmazott, továbbra is az útonállásszerű rablás fordul elő a legtöbbször, a trafikok és kisboltok kapcsán pedig tendenciáról és arról beszélt, hogy a támadásokat felfegyverkezve követték el, hozzátéve, hogy az elkövetők többségét rövid időn belül elkapták.

Több a halálos baleset

A baleseti statisztika viszont immár 2012 óta romlik a városban: akkor 383 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, tavaly pedig 411. A halálos balesetek száma is emelkedik, tavalyhoz képest öttel több (összesen 16-an) haltak meg az utakon. Uzonyi Attila kiemelt feladatnak tekinti idén, hogy ezek az adatok javuljanak, s azt mondta, a gyalogosok és a kerékpárosok védelme is a fókuszba kerül.

HBN-SZZSL


Begyűrűzött a migránsválság

A változások és az együttműködés évének nevezte a 2015-ös esztendőt Uzonyi Attila kapitányságvezető. Emlékeztetett, tavaly júliustól Létavértes és Hosszúpályi a berettyóújfalui kapitányság illetékességi területéhez tartozik, Debrecen pedig megkapta Hajdúsámsont. Egész évben jellemző volt a migrációs nyomás, ami a városra is begyűrűzött: előbb a koszovói, majd szír és afgán menekültek érkeztek nagy számban a Sámsoni úti táborba, amelyet decemberben zártak be. A város rendjének fenntartásában a polgárőrök és a közterület-felügyelők is részt vettek. Mosolygó Csaba őrnagy, közrendvédelmi osztályvezető azt mondta, a városi események rendbontás nélkül zajlottak le.








hirdetés