Biztonsági okok miatt nem indul magyar az ifi atlétikai vb-n

Budapest – A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége úgy döntött, hogy biztonsági okok miatt nem küld versenyzőket Kenyába, a július 12-én kezdődő ifjúsági világbajnokságra.

Az utanpotlassport.hu-nak Spiriev Attila, a MASZ szakmai igazgatója elmondta, hogy a szövetség június 7-én kapott levelet a Külügyminisztériumtól, amely állásfoglalásában határozottan ellenezte az utazást Nairobiba. A veszélyt az jelenti, hogy Kenyában augusztus elején parlamenti választásokat tartanak, és a kampányidőszakban jelentősen megnő a terrorfenyegetettség.

Spiriev hozzátette: Gyulai Miklós a levél kézhezvétele után azonnal összehívta az elnökséget, amely egyhangúlag hozta meg döntését.

Az ifjúsági vb-re eddig 14 magyar versenyző biztosította a helyét, de Spiriev szerint végül 16-17 tagú lett volna a csapat, melynek tagjait kárpótolni szeretné a szövetség. A MASZ közülük a lehető legtöbb sportolót elindítja majd a junior Európa-bajnokságon, egyúttal valamennyiükre úgy tekint, mint az ifjúsági vb sikeres szereplőire, ami a jövő évi ösztöndíjak, edzőtáborok meghatározásánál lesz fontos.

Magyarország 18. országként lépett vissza az ifjúsági atlétikai-vb-től.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés