Bírsággal visszafogott „lóerők”

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – A közlekedésbiztonság miatt is büntetik a parkolókban „rodeózókat”.

Több százezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök a múlt hét előtti pénteken – tudtuk meg a megyei főkapitányság sajtószóvivőjétől, amikor egy hozzánk eljuttatott információ megerősítésére kértük. Eszerint végre sikerült két embert megfogni a különböző bevásárlóközpontok parkolójában a környéken élőket az őrületbe kergető, esténként, éjszakánként gumit csikorgató, autómotort bőgetők közül. Ráadásul az egyik rendőr – fejelte meg az információt az informátorunk.

– A belső vizsgálat nem állapította meg, hogy a megyei kapitányság állományába tartozott volna valaki azok közül, akiket igazoltattak, illetve megbírságoltak a kollégái – mondta el a szóvivő, Dobó Dénes főhadnagy. Hozzátette, az említett két autóst a Decathlon áruház parkolójában bírságolták meg a kollégái, de azon a napon lakossági bejelentésre Józsán is kellett intézkedniük. Ott 11 emberre szabtak ki helyszíni bírságot, mert túl hangosan bőgették járművük motorját a parkolóban, s ezzel alaposan megzavarták a környéken élők nyugalmát. Utólag azt is megtudtuk, hogy a rajtavesztett társaság egy közösségi oldalon szerveződött illegális tuning találkozón vett részt. A debreceni kapitányság az egyelőre ismeretlen szervezővel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást indított.

Figyelmeztetéssel

Aznap még egy helyen, az Auchan parkolójában is intézkedtek a járőrök, de ott eltekinthettek az 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságtól, a két autós figyelmeztetéssel megúszta a meggondolatlan kocsikázást.

HBN–ÉP








hirdetés