Bíróság előtt felel a debreceni ügyvédnő

Akt.:
A belvárosban volt irodája
A belvárosban volt irodája - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat egy debreceni ügyvéd ellen, aki milliós károkat okozott ügyfeleinek – tudta meg a Hajdú-bihari Napló a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészségtől. Mint arról beszámoltunk, a nő ellen több ügyfele is feljelentést tett; a pénz mellett hivatalos iratokat is keresnek rajta. Ezenkívül sikkasztás és csalás miatt is nyomoznak a volt jogi képviselő ellen, aki értesüléseink szerint egy ideig külföldön bujkált.

Bár úgy tudjuk, leginkább polgárjogi ügyekkel foglalkozott, a jelek szerint a büntető ügyszakban nem kívánt jártasságra tehet szert az a jó nevű jogászfamíliából származó debreceni ügyvéd, aki ellen hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség. A vád­irat szerint még 2012 végén jogi tanácsadásra szerződött egy ügyféllel, illetve áttekintette a neki kiadott bírósági végrehajtási iratokat. Néhány hónappal később viszont az ügyfele tudta és beleegyezése nélkül az ő nevében ügyvédi meghatalmazást írt alá. Ezzel a vádlott az őt meghatalmazó magánszemély jogi képviselőjeként eljárhatott az egyik önálló bírósági végrehajtó előtt folyamatban lévő ügyben. Az ügyvéd a valótlan tartalmú magánokiratot fel is használta. 2013 őszén az ügyfelét érintő végrehajtási eljárás állásáról tájékoztatást kért és kapott a végrehajtótól. Nem ez az egyetlen eljárás, amiben érintett a jogi képviselő. Több ügyfele is a rendőrséghez fordult, miután elmondásuk szerint nagy összegű készpénzt – feltehetően kölcsönt – adtak át neki, ám a pénzt egyáltalán nem, vagy csak részben adta vissza. Az ügyben több rendbeli sikkasztás bűntette miatt nyomoznak, de zajlanak még – az ügyészségi megfogalmazást kölcsönözve – a haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés és a nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárások is.

A kamara felmentette

Mint arról beszámoltunk, a nő tavaly augusztus óta nem folytat ügyvédi tevékenységet, ez a Debreceni Ügyvédi Kamara honlapján olvasható. A tájékoztatás szerint az irodagondnokkal – aki az irodájának végelszámolását végezte volna – nem működött együtt, ezért a kamara felmentette. Úgy tudjuk, a kizárása jogerős.

HBN–SZZSL








hirdetés