Birkózó-vb – Felavatták Kozma István és Keresztes Lajos új síremlékét

Budapest – A budapesti világbajnokság kezdete előtt egy nappal az Új Köztemetőben felavatták az új síremlékét a magyar birkózósport két legendás alakjának, Kozma Istvánnak és Keresztes Lajosnak.

Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett leplezték le és koszorúzták meg a két nagy bajnok, a kétszeres olimpiai, háromszoros világbajnok, Európa-bajnok Kozma István és mestere, a székelyföldi magyar, olimpiai, valamint Európa-bajnok Keresztes Lajos felújított síremlékét. Kozma szobrának megalkotója Sárosi Tibor, míg a Keresztes sírján látható birkózók figuráját Lelkes Márk készítette.

Németh Szilárd, a magyar sportági szövetség elnöke méltatta a két korszakos birkózó versenyzői, illetve edzői pályafutását, és külön kiemelte, hogy az ünnepségen jelen lévő ifjú versenyzők méltán tekinthetik példaképüknek Kozma Istvánt és Keresztes Lajost.

A felújított síremlékek avatásán a magyar szövetség vezetőin kívül megjelent Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, továbbá ott voltak a Vasas SC képviselői is, valamint a magyar birkózás nagyjai közül több olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, érmesek, helyezettek, edzők, mesterek. Székelyföldről is érkezett küldöttség, élükön Bokor Sándorral, Parajd polgármesterével és Albert Mátyással, a székely birkózók vezetőjével.

– MTI –