Birkózó Eb – Sleisz is ötödikként zárt

Budapest/Kaszpijszk – Dénes Mercédesz után Sleisz Gabriella is ötödik lett pénteken az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A 65 kilogrammos súlycsoport bronzmérkőzésének esélyese a korábbi Eb-győztes svéd Henna Johansson volt, aki ezt igazolni is tudta, mert egy rövid meddő küzdelmet követően befogta a magyar versenyző fejét, és addig húzta-vonta, amíg mögé nem került két pontért.

A második három percben passzivitásért megintették Sleiszt, akinek így 30 másodperce volt, hogy sikeres akciót mutasson be. Ez azonban nem sikerült, így a skandináv birkózó már 3-0-ra vezetett. A hajrában Sleisz egyre bátrabban kezdeményezett akciókat, egyszer úgy tűnt, már-már sikerül Johansson mögé kerülnie, de a svéd nemhogy kiszabadult a fogásból, hanem még ő került ellenfele háta mögé. A földharcban lábfeszítéssel próbálta a hátára forgatni Sleiszt, aki viszont ezt hárította, így 5-0-s vereséggel zárta a kontinensviadalt.

A magyarok a pénteki napot Barka Emese révén egy bronzéremmel fejezték be, illetve Sleisz mellett Dénes Mercédesz is ötödik lett, míg a szabadfogású Nagy Mihály elődöntőig menetelt, azaz szombaton a bronzéremért mérkőzhet.

– MTI –