Birkózó Eb – Nagy Mihály elődöntős, Olejnik kikapott

Budapest/Kaszpijszk – A szabadfogásúaknál a 79 kilogrammos Nagy Mihály az elődöntőbe jutott, Olejnik Pavlo viszont kikapott a nyolc között pénteken az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Nagy Mihály, a Sziget SC versenyzője – aki a negyeddöntőben kezdett – a fehérorosz Ali Sabanov ellen remekül védekezett hat percen keresztül, azonban a bírók kétszer is passzívnak látták. Riválisa így 2-0-ra vezetett, de a magyar birkózó kevesebb mint fél perccel a vége előtt támadni kezdett, és remek kétpontos levitellel fordított.

Nagy a magyar idő szerint 16.15-kor kezdődő elődöntőben a német Martin Obst ellen lép szőnyegre.

Az ukrán származású Olejnik a 16 között a címvédő török Riza Yilidirim legyőzése után korábbi honfitársával, Murazi Mcselidzével került szembe, aki egy intéssel, levitellel és kiléptetéssel, valamint két szabálytalanságért járó intéssel győzött. Mcselidze a délutáni elődöntőben az Eb-ezüst és bronzérmes orosz Vlagyiszlav Bajcajevvel fog birkózni. Amennyiben ott is nyerni tud, Olejnik a vigaszágon folytathatja.

A kvalifikációban kikapott Lukács Viktor számára befejeződött az Eb, miután legyőzője, a bolgár Miroszlav Kirov vereséget szenvedett a negyeddöntőben.

– MTI –