A fotókról se ismert cívisvárost mutatja be a grafikus

Magasból ábrázolt településeket látunk. Az udvarokban gémeskutak nyújtózkodnak, a köves-poros utcákon lovas kocsik poroszkálnak. A gótikusan égbe törő templomablakok bazársorra néznek. A háttérben erődítményszerű épületegyüttes terül el, mellette pedig mocsaras vizenyő sötétlik. Egy másik képen a széles utca végén a Nagytemplom zárja a látómezőt. Balról egy Kistemplomra emlékeztető épület magasodik, a tetejét azonban toronysisak díszíti. Idegennek hatnak a környező, többnyire kicsi házak is…

Egy téglával kezdődött

Pedig Debrecenben, csak éppen a cívisváros régmúltjában kalandozunk a fekete-fehér rajzoknak köszönhetően. Többnyire azokban a korokban, amikor még nem volt fényképezés. Ezeket az alkotásokat aprólékos, gondos munkával Szegedi Károly készíti, aki tősgyökeres debreceninek vallja magát. A tanítóképző főiskolát végezte, és a szakdolgozatában is Debrecen 18. századi, főbb épületeivel foglalkozott.

Ez a hobbija azonban sokkal régebbre, a gyerekkorába nyúlik vissza. Egyszer ugyanis, amikor az édesanyjával (aki magyar–angol szakos tanár) az egykori Vár és Nyomtató utcák maradékán sétáltak, bontási törmelékeket, régi téglákat vett észre. Ezek felkeltették az érdeklődését, és azt kérdezte, hány évesek lehetnek.

Amikor az édesanyjától hallotta, hogy 100-120 évesek, akkor nagyon elcsodálkozott, s az is megfogalmazódott benne, hogy vajon milyenek lehettek a belőlük készült házak. Akkortól a kortársainál nagyobb figyelemmel szemlélte a környezetét. S miként a Naplónak is felidézte: hamar megtanulta, hogyan ismerheti fel az épületek korát, stílusát (például a homlokzatuk alapján), s már akkor meg tudta állapítani azt is, hogy melyik az értékes.

A jelentős épületek, köztük a régi templomok gyerekként is élénken foglalkoztatták. Ezek által a látóköre is sokkal szélesebb volt e téren, mint más fiataloké, és erre ma is büszke.

Múlt és jelen kontrasztja

A gyönyörködést hamarosan a rajzolás is követte. Először még emlékezetből vetette papírra a házak képeit. Beiratkozott rajzszakkörbe, megtanult térben, perspektívikusan és axonometrikusan rajzolni. Emellett sokat fotózta is az épületeket, például osztálykirándulásokon. Már 12 évesen járta a várost, megfigyelte a régi házakat, s amikor lebontották valamelyiket, akkor azt nagyon nagy sajnálattal és szomorúsággal vette tudomásul.

Ma helytörténet-kutató, „hobbista” képírónak is aposztrofálja magát. Viccesen azt szokta mondani, hogy nem ő kereste magának a hobbit, hanem a hobbija találta meg őt. A fő szakterülete pedig a régi városképek rekonstruálása lett. Egyik technikája a térképi alapú történelmi rekonstrukció, amelyhez ódon térképeket, valamint mai Google-térképeket is egyaránt használ. Gondosan ügyel a részletekre is, így igyekszik kor- és valósághűen visszaadni többek között az alaprajzokat, kéményeket, ablakszámokat is.

Embereket, állatokat, kutakat, növényeket is rajzol a képeire, úgyhogy emiatt is lassan készülnek a rajzai, mivel igen precíz kivitelezést igényelnek. Eközben a máig fennmaradt épületállományt is tanulmányozza.

Tűzvész előtti térképek

Ez a hobbija (az új kedvtelései, például a zenélés mellett) tehát gyerekkora óta él benne, és olthatatlan vággyal keresi az információkat. Nagyon sok fotót, festményreprodukciót szerzett be a régi cívisvárosról és az épületeiről, és az archív képeslapokkal is nagy szeretettel ismerkedik a korrekt múltfeltárás és alkotás érdekében.

Kedvence az András-templom és a Református Kollégium az 1802-es tűzvész előtti időkből. Tréfásan úgy fogalmazott, hogy az 1802-es tűzvész mindenképpen egy vízválasztó, mivel a város fele leégett, a régi Nagytemplomot és a Kollégium északi szárnyát is azután kellett elbontani. A város leginkább frekventált része ezután újult meg. Ezeken kívül Magyarország épített öröksége is érdekli, és a kutatásai közben immár rátalált a népi építészetre is.

Mindemellett a 17–19. századi kéziratos térképeket is bújja – hallhattuk elbeszéléséből –, ami azért is hasznos, mert ezeken a térképeken az utcák között a lakóházak alaprajza is megjelenik, sőt az ingatlanok korabeli tulajdonosait is feltüntették rajtuk.

Szegedi Károly azt vallja: nincs két egyforma rajz, nincs két egyforma történet. Mint a Naplónak elmondta, sokat elajándékozott a művei közül, és van több olyan ismerőse is, akiknél otthon a szobájuk falát díszíti. Egyikük kislányának annyira tetszik egy látképe, hogy séta közben az igazi Nagytemplommal szokta összehasonlítgatni.

Vass Attila

Borítókép: A debreceni Piac utca 1860 körül. Grafika: Szegedi Károly