Bingo Players és egyéb újdonságok a Campuson

Bingo Players és egyéb újdonságok a Campuson
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Ahogy korábban megírtuk, egyedülálló infrastruktúrával, tizennyolc programhelyszínnel, koncertekkel és egyéb kulturális programokkal várja látogatóit a 2017-es, immár tizedik Campus Fesztivál a Nagyerdei Stadionban és környékén. A kínálat azóta kicsit bővült, friss információkat kaptunk a szervezőktől.

Az Artisjus-díjas, és a nemrég rangos európai EFFE minősítéssel kitüntetett debreceni Campus Fesztivál a kezdetek óta ügyel a zenei sokszínűségre, és fontos védjegye, hogy nem csak koncertprogramokban bővelkedik. A nem zenei jellegű, kulturális és szórakoztató programok 2017-ben öt helyszínen összpontosulnak: Borfalu Színpad, KULter.hu-Dub Székház Összművészeti Pont, Víztoronykert, Csokonai Színház Pódium és Egyetem Tér. Az Egyetem Tér a harmadik legnagyobb programhelyszínen várja a fesztiválozókat, jelentősége évről évre nagyobb, lévén a Debreceni Egyetem az egyetlen olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelyhez ilyen szervesen kötődik egy fesztivál.

A szervezők a megnövekedett látogatói számmal arányosan folyamatosan fejlesztenek, a környezetkímélés érdekében a fesztiválhelyszínen ezer férőhelyes kerékpártárolót alakítanak ki, a városi közlekedési társaság pedig a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan éjszakai villamos- és buszjáratokat közlekedtet a Nagyerdő és a város különböző pontjai között.

Tavaly  mintegy 98 ezren buliztak a Campuson, amely idén július 19-től 23-ig várja az érdeklődőket.

Bingo Players a Campuson

A Bingo Playerst két holland barát, Maarten Hoogstraten és Paul Baümer alapította 2006-ban. A zene azonnali kapocs volt köztük, a Chemical Brothers-re emlékeztető, vibráló szintetizátorok, gitárszerű riffek, és erőteljes ritmusok jellemzik a dalaikat. Az áttörést a Cry (Just a Little) című szám hozta el nekik, ami tartalmazott egy részletet Brenda Russell Piano in the Dark című 1988-as dalából, azonnal siker lett, az EDM műfaj trónjára ülhettek. Részt vettek az olyan nagy fesztiválokon is, mint az Electric Daily Carnival, a Tomorrowland, vagy a Coachella. Legnagyobb sikerüket 2013-ban érték el, egy korábbi daluk frissített verziója, a Get Up (Rattle) a Far East Movement közreműködésével hatalmas sláger lett, Németországtól, Ausztráliáig a top 10-be került.

A dal és a hozzá készült humoros videó sikere és népszerűsége segített a duónak bekerülni a DJ Mag Top 100 listájára. Sajnos 2013 júniusában, a sikereik csúcsán, Paul Baümer beteg lett, rákkal diagnosztizálták, októberben még bizakodva nyilatkozott felépüléséről, ám decemberben meghalt. Az elektronikus színtér valamennyi neves képviselője például Hardwell, Steve Aoki, Kaskade, Skrillex és Armin Van Buuren is tisztelettel emlékezett meg róla. Halála után Maarten, Paul utolsó kívánsága alapján a folytatás mellett döntött:

15 éve ismertem, nagyon sokat tudtam róla. Igyekszem mindig figyelembe venni a döntéseknél, hogy ő mit tenne, mit mondana, mit javasolna, próbálom tovább vinni az emlékét abban az irányban, amerre haladok. Néha nem könnyű, mert a zeneipar is gyorsan változik, de remélem, büszke lenne rám, ránk.”

További információkat a Campus Fesztivál hivatalos oldalán és a Facebookon olvashattok.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés