Tömegbaleset a 42-esen: őrizetben a kisbusz román sofőrje

Akt.:
Tömegbaleset a 42-es főúton
Tömegbaleset a 42-es főúton - © Fotó: Matey István
Berettyóújfalu, Mezőpeterd – A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a vasárnapi hármas karambol okozásával. Összesen tízen sérültek meg a balesetben, köztük ketten életveszélyesen.

Egy férfi egy román rendszámú kisbusszal és az általa vontatott trélerrel közlekedett június 24-én 13 óra 30 perc körül a 42-es főúton, Biharkeresztes irányába. A román sofőr nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó gépkocsitól, és amikor az lassított, a férfi a kisbusszal fékezett, majd elvesztette uralmát a járműve, valamint a tréler irányítása felett. A román rendszámú kisbusz áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szlovák rendszámú személygépkocsival, majd a kisbusz egy román rendszámú személyautónak is nekiütközött. A pótkocsi leszakadt a mikrobuszról, felborult, és az úttest közepén állt meg.

A balesetben két román utas életveszélyes, a szlovák sofőr súlyos, míg másik hat román és egy szlovák utas könnyű sérüléseket szenvedett.

tb2Fotó: Matey István

A rendőrök a 39 éves román sofőrt gyanúsítottként kihallgatták – olvasható a police.hu-n.

Vele szemben, szakértők bevonásával, tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vétele mellett folytatja a vizsgálatot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály.


Fotó: Matey István
Berettyóújfalu, Mezőpeterd - Egy autót szállító kisbusz tért át a szemközti sávba vasárnap délután a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, majd két személyautóval is karambolozott. Az ütközés során nyolcan könnyű, két fő súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tájékoztatása s...



Biharkeresztes.
HAON.HU






hirdetés