Bihari fecskék

Bihari fecskék
© Illusztráció: Derencsényi István, archív
Mire a fecskék is elmennek, elkezdődhet az M35-ös autópálya építésének folytatása. Szabó Zsolt László írása.

Még meg sem jöttek (a közbeszerzési eljárás eredményéről sincs hír), ennek ellenére már várjuk – főleg a bihariak –, hogy induljanak vissza a meleg Afrikába, de még jobb volna, ha eleve nem is jönnének, s akkor már indulhatnának is a buldózerek, hogy aztán az autópálya építés második ütemének lezárultával 2018-ra Bihart, majd később a román határt is gyorsforgalmi úton érjük el. Mert szerintem az a baj az M35-össel, hogy mondjuk innen Debrecenből egy irányba lehet rajta haladni: nyugat felé. S ez látszik is: Polgárig a reggeli csúcsban is alig találkozni kamionokkal. Az olvasó mondhatja persze, „keserűszájú jampec” vagyok, mert ami van, az se jó, ám ez valótlanság. Hogy mennyire jó az autópálya, az tudja, aki azon jár a fővárosba, vagy éppen Nyugat-Európába. Önmagában viszont a sztrá­da aligha viszi el a Kánaánt Biharba. Miként azt kollégámnak egy vezető politikus megfogalmazta, hiába szeli át 10 éve autópálya a Hajdúságot, a térséget átugrották a befektetők, Románia nyugati felében jobb lehetőségeket láttak. Egy másik, szintén fideszes politikus pedig nekem beszélt arról, hogy tudomásul kell venni, a térségbe nagybefektető nem fog jönni. De adja Isten, a bihari gazdaságpolitikai irányítók pedig olyan koncepciót kínáljanak a befektetőknek, hogy lássanak fantáziát a térségben, amire alapozva fokozatosan ledolgozhatná hátrányait az ország egyik legszegényebb térsége. Hogy mire a pálya elkészül, legyen mihez nyúlni. Talán ez hiányzott tíz éve, amikor az M35-öst átadták. Az ország és a térség akkori irányítói nem tudtak együtt gondolkodni. De azt is meg kell becsülni, ha estére gyorsabban, biztonságosabb úton érnek haza azok, akik reggel elindultak.

– Szabó Zsolt László –








hirdetés