Debrecen hírei

2018.07.08. 12:39

Hétvégén a mézeskalácsoké volt a főszerep Debrecenben

Debrecen - Családias hangulatban, rengeteg mézeskalács-kóstolással és zenéléssel telt a hétvége a Déri téren.

Debrecen - Családias hangulatban, rengeteg mézeskalács-kóstolással és zenéléssel telt a hétvége a Déri téren.

Méz, finomabbnál finomabb sütemények, családok és gyerekek voltak a középpontban a hétvégén a Debreceni Mézeskalácsos Napokon. A hagyományt és a komolyzenét kedvelőknek is akadt bőven a választékból az eseményen, hiszen a nemzetközi kórusverseny és folklórfesztivál kórusai is bemutatkoztak, emellett kézműves foglalkozásokon lehetett részt venni, de a szív- és huszárformájú mézesek készítésében is kiélhették kreativitásukat a látogatók.

Zene és kikapcsolódás

– Jól érezzük magunkat, a kislányommal sétálni jöttünk ki, illetve anyósomék itt árulnak. Főleg a kórusok érdekelnek bennünket – mesélte Tündik Zsuzsanna.

– Erre sétáltunk, aztán meglátjuk, melyik program ragadja meg az érdeklődésünket. Nekünk ez újdonság, hiszen először vagyunk ezen a rendezvényen – mondta Radnai Sámuel.

– A kislányommal nagyon jól érezzük magunkat, a programokról interneten láttunk információt. Szimpatikus volt az, hogy a rendezvény igazán a népművészetről és néphagyományokról szól. Kíváncsiak vagyunk a Láda fia bábszínházra és a kézművesfoglalkozásokra – fűzte hozzá Bíró Kiss Valéria.

Mézeskalácsosság

A mézes tészta megformálása, a mézeskalácsosság nevezetes mesterség volt Debrecenben a korábbi századokban. Jelenléte városunkban gyakorlatilag napjainkig folyamatos. Debrecenben egyedüli mézeskalácsos népi iparművészként Radics Lászlót kérdeztük arról, miért fontos neki az esemény. – Nagyon fontos az, hogy itt legyek minden rendezvényen, ezt kötelességemnek érzem. A mézeskalácsnapoknak már hagyománya van.

Célom, hogy az ide kilátogatóknak örömet tudjak szerezni, és az, hogy megmutassam, mi mit tudunk, és a hagyományt hogyan ápoljuk.”

Jó érzés az ismertség, és az, hogy jó hírünk van – mondta Radics László, Debrecen egyedüli mézeskalácsos népművészet mestere.

- Szilágyi Zsófia -


[related-post post_id="3914473"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!