Bezavart a mezőőr, elmenekült a kukoricatolvaj kvartett

Bezavart a mezőőr, elmenekült a kukoricatolvaj kvartett
© Fotó: police.hu
Debrecen – A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a négy gyanúsított ellen.

A Debreceni Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást négy debreceni lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint augusztus 13-án éjfél előtt nem sokkal egy helyi mezőőr arról értesítette a rendőrséget, hogy a 33-as számú főút mellett, a Látóképi tó közelében található kukoricaföldön tetten értek több embert, akik zsákokba szedték a kukoricát. A mezőőrök láttán hátrahagyták a zsákokat, és egy Volkswagennel elmenekültek a helyszínről. A nyomozók a beszerzett adatokat követően azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy debreceni lakost, akiket gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök a 47 éves B. László, a 27 éves E. János, a 26 éves K. Kitti és a 24 éves B. Dániel ellen folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés