Helyi közélet

2014.09.19. 15:11

Becsengettek a juhászképzőben is

Debrecen - Megkezdődött az oktatás a juhászképzésben résztvevő első csoport számára a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

Debrecen - Megkezdődött az oktatás a juhászképzésben résztvevő első csoport számára a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

A megnyitón Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetségének ügyvezető igazgatója köszöntötte a képzésben résztvevők első, 40 fős csoportját. Elmondta, hogy a debreceni, a szegedi és a kaposvári egyetem, valamint a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen indított Felnőtt Juhászképzésben a részvevők számára a tananyag mindhárom egyetemen azonos, és mindenhol a gyakorlati képzést helyezik előtérbe.

Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja elmondta, hogy a 80 órás képzésnek tíz héten át ad helyet a Debreceni Egyetem. A gyakorlati képzés egyik színhelye a kismacsi bemutató telep lesz kétszáz anyajuhval, a másik pedig a karcagi telep, ahol kétszer ennyi állat mellett a hozzájuk tartozó legelőn sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket a résztvevők.

A megnyitót követő első előadásokon a résztvevők átfogó képet kaptak a juh fajtaismeretéről valamint a világ, az unió és Magyarország juhtenyésztéséről.

- Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában