Beutazási tilalom – Vádat emeltek egy befolyással üzérkedő férfival szemben

Akt.:
Beutazási tilalom – Vádat emeltek egy befolyással üzérkedő férfival szemben
© Illusztráció: Getty Images
Budapest – Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését – jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Ibolya Tibor elmondta: 2014. október 21-én rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást, miután egy nappal korábban megjelent a témában egy újságcikk, és annak alapján egy magánszemély feljelentést tett.

A fővárosi főügyész az ügy lényegéről szólva emlékeztetett arra, hogy Magyarországon nagyon elterjedtek az áfacsalások, ez pedig sérti a nem áfacsaló cégek üzleti érdekeit. A Bunge Zrt. ezért 2012-ben megbízta az egyik kommunikációs ügynökség vezető tanácsadóját, lobbizzon az állami szerveknél az étolaj áfájának csökkentéséért.

A lobbista korábbról már ismerte a T. V. monogramú budapesti férfit, aki egy információs technológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvezető igazgatója volt, és azt állította, hogy széles körűek a kormányzati kapcsolatai. A férfi 2014 májusában egy találkozón azt állította a lobbistának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél – konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

A lobbista – tudva, hogy az üzlet biztosan nem jön össze – átadta az üzenetet a Bunge Zrt.-nek, amely elhatárolódott az ajánlattól. A lobbista 2014 júniusában az amerikai nagykövetséget is tájékoztatta az ajánlatról, amelyről ő sem tudta, hogy valótlan, mivel T. V. nem is ismerte Heim Pétert.

Ibolya Tibor hozzátette: miután a lobbista értesítette az Egyesült Államok nagykövetségét a korrupciós ajánlatról, a külképviseletet arra kérte őt, juttassa el azt az üzenetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), hogy amennyiben nem javul a korrupciós ügyek felderítésének hatékonysága Magyarországon, Washington “lépéseket fog tenni”.

Az Egyesült Államok nagykövetsége a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta – mondta Ibolya Tibor.

Az Egyesült Államok tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

Arra a kérdésre, hogy emiatt tiltották-e ki Vida Ildikót, a NAV akkori elnökét is az Egyesült Államokból, Ibolya Tibor azt mondta: ha így is történt, az Egyesült Államok nagykövetsége “jóhiszeműen” járt el. Utalt arra, hogy az Egyesült Államokban rendkívül szigorú korrupcióellenes szabályok vannak érvényben, így a korrupciós ajánlatról szóló – egyébként valótlan – információ alapján az amerikai hatóságok a saját eljárási szabályaik szerint azt hihették, hogy a kitiltással megalapozottan járnak el. Mint mondta, az amerikaiak úgy sejtették, hogy a NAV nem lép fel elég hatékonyan az áfacsalással szemben, ezért döntöttek a kitiltásokról.

Mivel Vida Ildikó volt a NAV elnöke, feltehetően “azt gondolták, az egyik, akit ki kell tiltani, Vida Ildikó” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy tájékoztatják-e az ügyről az amerikai követséget, és jelzik-e, hogy Heim Péter nem érintett a korrupciós ügyben, azt mondta, nem tájékoztatják őket. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha Heim Péter ki van tiltva az Egyesült Államokból emiatt az ügy miatt, akkor “az lenne a méltányos, ha ez megváltozna”. A fővárosi főügyész hangsúlyozta: sem személyes, sem egyéb kapcsolat nem mutatható ki a vádlott és Heim Péter között.

A Fővárosi Főügyészség december 11-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez, a szabadlábon védekező T. V. monogramú férfit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolják, amelyet 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthat a bíróság.

Ibolya Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: attól, hogy például a Bunge lobbistája, a piac többi résztvevője, vagy az Egyesült Államok azt észleli, hogy nem lépnek fel hatékonyan a korrupció ellen, “még nem biztos, hogy ez a valóságnak megfelel”. Példaként említette, hogy a főügyészségen 2013-ban indult egy kétmilliárdos, étolajjal és cukorral kapcsolatos áfacsalási ügy, amelyben 17 embert gyanúsítottak meg, de ez a nyomozás is tart még.

– MTI –


Beutazási tilalom – Századvég: tisztázta a céget az ügyészség
Budapest – A Fővárosi Főügyészség tisztázta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t az úgynevezett kitiltási ügyben, kiderült ugyanis, hogy egy csaló visszaélt a cég nevével – közölte Keresztesi Péter, a Századvég-csoport marketing- és kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.









hirdetés