Helyi közélet

2012.10.05. 16:42

A Romkerttől a kis körútig

Debrecen - Három év alatt megváltoztatta a belváros arculatát a kétmilliárdos beruházás.

Debrecen - Három év alatt megváltoztatta a belváros arculatát a kétmilliárdos beruházás.Bár eleinte idegenkedtek az integrált városfejlesztési stratégia kidolgozásától, de ennek eredménye fontos társadalmi korképet rajzolt ki a különböző városrészek problémáiról - mondta bevezetőjében Pajna Zoltán alpolgármester a belváros rehabilitációjának első ütemét lezáró pénteki rendezvényen.

Szégyenfoltok eltüntetése

Az unió által támogatott funkcióbővítő beruházáshoz a Nagyállomás, a Nagyerdő és az Egyetem környéke helyett végül a belvárost választották, s ott négy projektelemet kívántak megvalósítani a már meglévő rendezési tervhez igazodva. Így kapcsolódhatott a 2 milliárd 14 milliós beruházás a tervezett nyugati kiskörút megvalósításához, hiszen a legnagyobb költségű eleme maga körút egyik szakasza. Ugyanakkor éppen ezzel akadt a legtöbb probléma a kisajátítások, illetve a régészeti feltárás elhúzódása maitt - emlékeztetett az alpolgármester. Ám a debreceniek életkörülményeinek javítása és a belváros szégyenfoltjainak a felszámolása elengedhetetlen volt.

Két esztendeje

Elsőként, két éve szeptemberben a felújított és a Simonffy utca letérkövezésével a sétatérhez közvetlenül kapcsolódó Hal közt adták át, melynek 133 milliós költségéből 80,7 millió forint volt a támogatás. Az addig elhanyagolt, jobbára parkolónak használt terület a felújítás után igazi szabadtéri kulturális és vendéglátó térré vált, jó időben 300-nál többen is kiülhetnek a teraszokra hallgatva a különböző zenei csoportokat, előadókat. Az egyedi megoldású vízi látványossága pedig a gyerekek kedvence lett.

Az év november végére a Nagytemplom és a Kollégium közötti Emlékkert és Romkert, valamint a Verestorony rekonstrukciója készült el 196 millió forintból. A közműkiváltások után megújultak a sétányok és a park, egységesítették a növényzetet és kiállítóteret kaptak az addig be nem mutatott város- és egyháztörténeti emlékek. Ide tartozik a terv, hogy később a Verestorony alatti terület is kiállításnak adjon helyet.

Teret kapott az ifjúság

Tavaly júniusban a volt „Kisfazekas” felújított épületét adhatták át a fiataloknak. A projektzáró rendezvénynek is helyt adó Simonffy utcai Ifjúsági Ház 2400 négyzetméternyi területén több kiállítási és közösségi teret, köztük a Rocksuli próba- és koncerttermeit alakították ki, és teljesen megújult az 580 négyzetméteres udvar is. Idén augusztusban a beruházás utolsó elemeként a nyugati kiskörút 540 méteres szakaszát adták át, amivel megteremtődött a projektelemek közötti összeköttetés, melyből a Simonffy utca maradék részének térburkolása van még hátra. Az 1,2 milliárd forintos beruházás keretében az út csatlakozások is is teljesen megújultak, de mint Pajna Zoltán hangsúlyozta, a kiskörút az igazi funkcióját csak akkor tudja majd betölteni, ha teljesen elkészül a Csemete utcától az Erzsébet utcáig. Ehhez kapcsolódva bejelentette, a hónap elején beadták a belváros funcióbővítésének második ütemére - benne az Arany János és Erzsébet utca közötti szakaszra - az újabb pályázatot 2,3 millió forintos támogatási igénnyel.

HBN-ÉP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában