A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol, az OTP és az Egis erősödött, a Magyar Telekom gyengült, a Richter pedig stagnált az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste üzletkötője elmondta: az EU-csúcs következtében pénteken megindult erős emelkedést nemcsak hétfőn tudta tartani a piac, hanem még kedden is kitartott a jókedv mindenütt, s biztató a folytatás is. Amerikában kedden rövidített kereskedés, szerdán szünet van, az utóbbi szerepet játszhatott abban, hogy kedden nem volt túlságosan nagy forgalom – tette hozzá.
A magyar piac teljesítménye kiegyensúlyozott volt, a nagyjából 1 százalék körüli pluszt reggel óta tartotta a BUX, szűk sávban oldalazás volt. Mégis volt izgalom, mert nagyon erős, 17.000 forint feletti Molt lehetett látni, miközben 3.500 forinton küzdött az OTP. A nap elejét az elemző szerint erős Mol-vétel és gyenge OTP jellemezte, a nap végét pedig erős OTP és visszagyengült Mol. A Mol papírokon a nap végére 400 forint körüli esés következett be, miközben az OTP árfolyama 80-85 forintot emelkedett.
Kiemelte: az OTP a 200 napos mozgó átlagra – ami nagyon fontos szint, a pesszimista és az optimista világkép közötti határvonal – “nagyon szépen fel tudta rúgni magát”, 3.511 forinton volt, és onnan indult egy agresszív emelkedés, ami nagyon jó jel.
A forint kedden reggel egy erős start után inkább gyengülő irányt mutatott, majd délután ismét erősödni kezdett.
A Mol 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16.695 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 2,14 százalékkal 3.575 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 442 forintra csökkent, forgalma 778,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama nem változott, 37.100 forintot értek, forgalmuk 245,8 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 220,6 millió forintos forgalom mellett 265 forinttal, 1,81 százalékkal 14.885 forintra emelkedett.
A BUMIX 1.043,42 ponton zárt kedden, ez 4,82 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a repce kivételével valamennyi termék ára emelkedett kedden.
A malmi búza elszámoló ára augusztusra és decemberre 500 forinttal, 55.500, illetve 57.000 forintra, szeptemberre pedig 1.000 forinttal, 56.500 forintra nőtt.
A takarmánybúza augusztusra és szeptemberre egyaránt 1.000 forinttal drágult, így 52.500, illetve 53.000 forintba kerül.
A takarmánykukorica is drágult minden határidőre: novemberre 800 forinttal, 52.200, decemberre 1.500 forinttal, 52.700, márciusra pedig 2.000 forinttal, 53.500 forintra kúszott fel az ára.
A takarmányárpa ára augusztusra 1.500 forinttal, 53.500 forintra, szeptemberre 1.000 forinttal, 54.000 forintra ment fel.
A napraforgó novemberre és decemberre is 1.500 forinttal kerül többe, az új ár 122.500, illetve 123.000 forint.
Egyedül a repce nem drágult, augusztusra változatlanul 136.380, szeptemberre 136.500 forintba kerül.
- MTI -