Berúgta a vasútállomás üvegajtaját

Megrongálták a vasútállomás ajtaját
Megrongálták a vasútállomás ajtaját - © Fotó: police.hu
Debrecen -A debreceni rendőrök elfogták a 17 éves fiatalembert.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy fiú 2015. december 23-án 0 óra 45 perc körüli időben a Debrecen, Petőfi téri Nagyállomás egyik bejárati ajtajának üvegét berúgta, majd az épületbe bement.

Az esetről a vasútállomás biztonsági szolgálata tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A helyszínre érkező rendőrök a váróteremben azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves konyári lakost, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók a fiút gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalkorú a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 2 személyt fogott el, akik közül 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 17 személyt állítottak elő, köztük 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés