A Napló már beszámolt a héten a Loki labdarúgójának, Mészáros Norbertnek decemberi „vadász kalandjairól”, információnk szerint azonban nem csak vadász, hanem halász is található a DVSC-TEVA keretében. A nagy pecás hírében álló Bernáth Csaba azonban elmondta, bármennyire szeret is horgászni, a téli szünetben erre nem tudott időt szakítani.
- Nagy szerelmese vagyok a halászatnak, különösen télen, amikor sokkal hangulatosabb az egész, ezúttal mégsem tudtam kimenni a vízpartra. A szünetben rengeteg tennivalóm akadt és a családtagjaimat, valamint a barátokat sem akartam elhanyagolni, úgyhogy inkább velük töltöttem a decembert. No és több koncertre is eljutottam, a Tankcsapdát nem is egyszer láttam Budapesten, illetve Szegeden és a Red Hot Chilli Peppers buliját is megnéztük Bécsben. Utóbbi fellépés életem egyik meghatározó koncertélménye volt, míg korábban csak néhány slágerét ismertem a kaliforniai formációnak, addig mostanra már több cd-t is beszereztem a bandától.
A jobbhátvéd azt is elárulta, milyen elfoglaltságai akadályozták meg abban, hogy szenvedélyének hódolhasson az esztendő végén. – Nem titok, hogy Fejes Tamással, a Tankcsapda dobosával romkocsmát nyitunk a belvárosban, terveink szerint március végétől várjuk vendégeinket. Különleges szórakozóhely lesz, koncertteremmel, hangulatos kerthelyiséggel és grillterasszal. Emellett sokan tudják rólam, hogy szívemen viselem a négylábúak sorsát, már épül az állatmenhelyünk: örömmel jelenthetem be, hogy nyártól megnyitja kapuit a Kutyaház Állatotthon a Mészáros Gergely kertben – számolt be a Naplónak Bernáth Csaba.
HBN-TN