Bérmegállapodás – Munkavállalói oldal: a jövő évi béremelés a szakszervezetek javaslatait tükrözi

Budapest – A szakszervezetek javaslatait tükrözi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keddi ülésén elfogadott, jövőre életbe lépő minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum emelés – mondták el a VKF munkavállalói oldalának képviselői az ülést követően kedden az MTI-nek.

Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy a bejelentett minimálbér emelés révén a minimálbér nettó értéke 2018-ra eléri a létminimum szintjét.

A Liga Szakszervezetek elnöke úgy vélte, hogy a VKF-en elfogadott bérmegállapodás alapjaiban arra a 2017-2018-ra vonatkozó kétéves bérfelzárkóztatatási programra épül, amelyet a munkavállalói oldal szakértői dolgoztak ki. A szakszervezetek a programot még a bértárgyalások kezdetén adták át a kormánynak – tette hozzá.

Palkovics Imre kiemelte: a munkaadók is hozzájárultak a VKF keretein belül megszületett, mérföldkőnek számító béremeléshez. A garantált bérminimum két év alatti 37 százalékos emelését pedig komoly lépésnek nevezte.

A MOSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a szakszervezetek és a munkaadók további feladata a központi bérajánlás kérdésének rendezése. Jövőre sem lesz bérajánlás, mert sem a munkaadók, sem a kormány nem szorgalmazta egy ilyen jellegű megállapodás létrejöttét. Véleménye szerint azonban a nemzetgazdasági szintű reálkereset-növekedés, amelyet a kormány a következő 6 évre bejelentett, csak úgy valósulhat meg, ha a minimálbér feletti bérek is megfelelő mértékben emelkednek. Ehhez pedig a szociális partnereknek kell az adott ágazatban, adott vállalatnál vagy vállalatcsoportnál megállapodásra jutniuk – tette hozzá Palkovics Imre.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a VKF keddi ülését követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek. Hozzátette, 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés